A 2020-ban ugrásban és felemás korláton Európa-bajnok Kovács Zsófia immár második alkalommal vesz részt olimpián. A DKSE tornásznőjének csütörtöki teljesítményét a pódiumedzésen a helyszínen tartózkodó edzője, Trenka János úgy jellemezte: „alapos munkát végzett.”
Európa-bajnoknőnknek nem okoz gondot az éjszakai járat Tokióban
Csütörtökön jól sikerült a pódiumedzése az olimpián induló egyetlen magyar tornásznak, a kétszeres Európa-bajnok Kovács Zsófiának.

– Nagyon szépen, összeszedetten dolgozott Zsófi, tényleg csak minimális, apró pontatlanságok voltak, nem is igazán van min javítani. Nagyon alapos munkát végzett minden szeren, szépen teljesített mindenhol – fogalmazott Trenka János a Magyar Tornaszövetség hírlevelében.
A tréner elmondta, Kovácsnak az elmúlt napokban már maximálisan sikerült átállnia a távol-keleti időzónára, így ez nem okoz problémát számára.
– Nincsen semmi gond ilyen téren, azt gondolom, Zsófinak ez jól ment, most egy kicsit éjszakai járatban vagyunk, ez még szerintem könnyebb is számára, legalábbis én ezt veszem észre rajta.
Trenka János szerint látni, hogy vannak ügyes, kiváló tornászok, egyes szereken és összetettben is, de igyekeznek csak a saját gyakorlataikra fókuszálni. Ezt a kétszeres Európa-bajnok Kovács Zsófia is így gondolja:
– Nem figyeljük az ellenfeleket, nem is akarjuk. Sok jó tornász van, hiszen ez egy olimpia, s csak magunkkal foglalkozunk. Jól vagyok, nagyon koncentráltnak érzem magam, telnek a napok az edzés, alvás, étkezés háromszögben – nyilatkozta a tornásznő.

Fotó: MTI/Czeglédi Zsolt
Részletes program a Nemzetközi Tornaszövetség (FIG) tájékoztatása szerint, helyi idő szerint (Tokióban hét órával járnak előttünk):
Július 24. férfi selejtező, 10.00–22.00
Július 25. női selejtező, 10.00–22.00
Július 26. férfi csapat döntő, 19.10–22.00
Július 27. női csapat döntő, 19.45–22.00
Július 28. férfi egyéni összetett döntő, 19.15–22.10
Július 29. női egyéni összetett döntő, 19.50–22.10
Augusztus 1. szerenkénti döntők, első nap, 17.00–20.00 (férfiak – talaj és lólengés, nők – ugrás és felemás korlát)
Augusztus 2. szerenkénti döntők, második nap, 17.00–19.15 (férfiak – gyűrű és ugrás; nők – talaj)
Augusztus 3. szerenkénti döntők, harmadik nap, 17.00–19.15 (férfiak – korlát és nyújtó; nők – gerenda)
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en