„Nagyon sajnálom Zsófit” – Európa-bajnoknőnk mindkét szeme sír

Az olimpia tornaversenyein a kétszeres Európa-bajnok Kovács Zsófia a 11. helyen került be az egyéni összetett döntőjébe, de az igazi álma nem vált valóra: felemás korláton kevéssel lemaradt a fináléról. Ezen a szeren a harmadik számú tartalék.

Magyar Nemzet
2021. 07. 25. 19:39
null
Kovács Zsófia Fotó: MTI/MTVA Forrás: Facebook/Magyar Torna Szövetség
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

– Mondhatnám azt, hogy az egyik szemem sír, a másik nevet, mivel megvan az összetett döntő, de nincs meg a felemás korlát fináléja. De most közvetlenül a verseny után csak azt tudom mondani, hogy mindkét szemem sír – nyilatkozta a Magyar Tornaszövetség hírlevelében.

– Nagyon-nagyon szerettük volna a döntőt felemás korláton, mégsem jött össze, és nem tudom, miért. Persze technikailag tudom, hogy volt lábterpesztésem, a Stalder sem úgy sikerült, ahogy szerettem volna, a végén pedig legalább 3-5 tizedpont benne maradt a gyakorlatomban, mert elléptem a leugrásnál, és „mély érkezésem” is volt. Eddig mindez olyan jól ment, nem tudom, most miért nem sikerült, csak azt tudom, hogy el vagyok keseredve. A titkos álmunk az volt, hogy ott legyek a fináléban. Hétfőn pihenek, igyekszem sétával, filmnézéssel és olvasással feltöltődni, aztán kedden és szerdán már készülök a fináléra.

Trenka János, Kovács Zsófia edzője a következőket nyilatkozta:

– Őszintén bevallom, nem örülünk annyira, hiszen az én megítélésem szerint az összetett döntő egy alap volt, itt a felemás korlát fináléjának kellett volna sikerülni. A sportban persze nincsen ha, de ha úgy megcsinálja Zsófi a gyakorlatot, ahogy a pódiumedzésen, akkor minden simán megy. Vagy ha jól sikerül az új cukaharás leugrása, ami eddig mindig ment. Biztos, hogy hat-nyolc tizeddel többet tud, sajnos ennyi bent maradt a gyakorlatban. Ezen egyébként sokat nehezítettünk, korábban 5,7, most pedig 6,3 lett a kiindulója. Nagyon sajnálom Zsófit, rengeteget készült rá, szétszakadt tenyérrel edzett, és mindketten azt reméltük, hogy ott lesz a legjobbak között felemás korláton. Egy biztos, a gyakorlata alapján kijelenthető, hogy bármikor ott lehet a világ legjobb nyolc korlátosa között.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.