Kevés hiányzott Risztov Éva bravúrjának megismétléséhez

Olasz Anna nagy küzdelemben negyedik lett a nyíltvízi úszás tíz kilométeres versenyében Tokióban.

2021. 08. 04. 2:01
OLASZ Anna
Olasz Anna bő két másodperccel maradt le a dobogóról Fotó: MTI/Czeglédi Zsolt
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Azóta, hogy Risztov Éva 2012-ben Londonban olimpiai bajnok lett 10 km-en, jobban odafigyelünk a nyíltvízi úszásra, így mindenekelőtt Olasz Annára és Rasovszky Kristófra. Előbbi még itteni idő szerint is kora reggel csobbant a tokiói öböl vizébe, utóbbi csütörtökön következik.

Olasz Anna, a hazai rendezésű, idei Európa-bajnokság ezüstérmese taktikusan végig az élmezőnnyel haladt, de kerülte a csatározásokat. Mindegyik kör végén ott volt az első tízben, az utolsó kört nyolcadikként kezdte meg. Noha Olasz Annának a 25 km az erősebb távja (2015-ben vb-ezüstöt szerzett), a finisben mégis tudta fokozni a tempót, nem szakadt le az élmezőnytől, s egyre feljebb kapaszkodott. A német Leonie Becket le is hajrázta, így lett negyedik. A harmadik ausztrál Kareena Lee több mint két másodperccel előtte ért célba, azaz a dobogó azért messze volt. Ha hiányzik is az érem, nagyon szép versenyzés volt.

 

Fotó: Tumbász Hédi Nemzeti Sport

 

Így érezte Olasz Anna is, aki mosolygósan, jókedvűen összegezte a szereplését.

– Nagyon meleg volt, ezért a ritmusváltások és az előzések nehezek voltak, eleve tempót úszni sem volt könnyű, illetve a verekedést is jobban megéreztük. Az utolsó kör előtt még reménykedtem, hogy kijövünk itatni, de nem jöttünk, közben pedig mutatták, hogy nyolcadik vagyok. Ettől egy kicsit megnyugodtam, mert előzetesen azt a célt tűztem ki, hogy az első nyolc között végezzek. A hajrában ezért nem is görcsöltem, s láttam, hogy az előttem haladók közül többen kezdenek elfáradni, ezért sikerült még négy embert megelőznöm. Motivált, hogy le tudom őket hagyni, nem pedig menekülnöm kellett előre, mert jönnek mögöttem. Úgy érzem, az adott helyzetben mindig a legjobb döntést hoztam. Nehéz úszás volt, végig fájt, de általában minden 10 kilométer után úgy jövünk ki a vízből, hogy ez volt a legnehezebb versenyünk – avatott be a részletekbe.

Íme, a verseny hajrája videón:

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.