Ha vétlen is, tokiói aranyesélyesünk bukhatja az olimpiát

Jó néhány botrányt hozott már két klasszis sportlövőnk, Sidi Péter és Péni István torzsalkodása, de a mostani mindegyiket magasan veri. Információink szerint Péni fennakadt a doppingvizsgálaton a március végi, indiai világkupán, ugyanakkor a magyar szövetség vizsgálatot indított Sidi ellen, mert a gyanú szerint, amit biztonsági kamerás felvételek támasztanak alá, az ominózus versenyen titokban behatolt Péni szobájába, ahol háromnegyed órán át tartózkodott.

2021. 05. 14. 6:11
null
Péni István szerint a külső körülmények kizárása a legnehezebb feladat a sportlövészetben Fotó: Nemzeti Sport/Tumbász Hédi
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Elsőként kedden a Nemzeti Sport írta meg, hogy pozitív lett egy magyar sportlövő doppingmintája, mégpedig a márciusi, Delhiben rendezett világkupaversenyen, ami mélyütésként hatott, hiszen erre a távoli viadalra a sportág hazai krémje utazott el, az egyaránt tokiói kvótás Sidi Péter és Péni István is. A 42 éves, világbajnok Sidi és a 24 éves, Európa-bajnok, már magasabban jegyzett, két számban is világranglista-vezető Péni között jó ideje ellenséges a viszony.

Delhiben már a helyszínen is botrány övezte a csapatvezető nélkül tartózkodó válogatottunk szereplését. Együttesünk visszalépett a férfiak puskás csapatversenyének a döntőjétől, mert Péni és Pekler Zalán nem volt hajlandó Sidivel együtt kiállni, arra hivatkozva, hogy társuk fegyvere szabálytalan. A nemzetközi szövetség technikai ellenőrei szerint szabályos volt – de az, hogy a puska megtámasztására szolgáló bipod alkalmazható-e nehezékként, a versenybírókat is megosztja. Az eset mindenesetre nagyon rosszat tett a magyar sportlövők megítélésének, a hazai szövetség pedig meglepő döntéssel mindhárom versenyzőt egyformán büntette meg Gerevich-ösztöndíjuk három hónapos megvonásával.

Akkor még nem sejthettük, hogy az indiai vk-versenyhez ennél sokkal nagyobb botrányt is kell majd kapcsolnunk, és a doppingeset is csak a kezdet. A Magyar Sportlövők Szövetsége ugyanis szerdán felfüggesztette Sidi versenyzési engedélyét, és fegyelmi eljárást indított ellene. A szövetség közleményt adott ki, amelyben Péni bejelentését idézi. Ebben az áll: az indiai világkupa helyszínén egy ismeretlen személy hatolt be a szállodai szobájába, ahol háromnegyed órán át tartózkodott. A bejelentés arra nem tért ki, hogy a behatoló mit csinált a szobában. Az esetet rögzítette a szálloda biztonsági kamerája is, és az ehhez a felvételhez hozzájutó, a bejelentéséhez ezt csatoló Péni óvatosan fogalmazva azt írta, részéről kétséget kizáróan nem azonosítható, ki volt az elkövető, de a kinézete és a ruházata alapján feltételezhető, hogy a magyar delegáció tagja volt. A magyar szövetségben arra jutottak, hogy ez a személy Sidi Péter.

A világbajnok a Telex.hu portálnak szűkszavúan annyit mondott, hogy ügyvédhez fordul, meg van döbbenve, és tiszta a lelkiismerete. Arról nem beszélt, hogy az indiai világkupán ő járt-e Péni szobájában, és ha igen, miért ment be oda.

– Minden pozitív eset nagyon sajnálatos, de ennek, úgy tűnik, hogy a háttere is egy eléggé megrázó történet lesz – nyilatkozta a magyar doppingeset tényét a Digi Sport híradójának, a Sport 24-nek megerősítve Tiszeker Ágnes. A Magyar Antidoppingcsoport vezetője az illetőt természetesen nem nevezte meg, információink szerint azonban Péni Istvánról van szó. Az ügyében első lépésben a Nemzetközi Sportlövőszövetségnek kell döntenie, de egy esetleges felmentő ítéletet a WADA, a Nemzetközi Doppingellenes Ügynökség „megvétózhat”. Korábbi eseteket felidézve, ha a pozitív mintát adó személy azzal védekezik, hogy „idegenkezűség” áll fenn – például a tiltott szert valaki beletette a kulacsába –, akkor nyomozás indulhat, ez azonban hónapokig is elhúzódhat, az olimpia előtt pedig a WADA nem feltételezések, hanem tények alapján hozza meg az ítéletét. Ellenében a CAS-hoz, a Nemzetközi Sportdöntőbírósághoz fordulni pedig vélelmezhetően már ugyancsak nem lesz idő. Azaz, ha nem is követett el semmilyen vétséget, Péni István tokiói szereplése akkor is veszélybe került.

Akármi is kerekedik ki az ügyből, ez a történet a magyar sport egészét nézve is borzalmas csapás.

FRISSÍTÉS!

A Sidi Péter és Péni István közötti viszony elmérgesedéséről itt írtunk.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.