A nemzetközi környezetvédő mozgalmak hetvenes évekbeli szárba szökkenésekor (és azóta folyamatosan) a trópusi őserdők kiirtásának megállítása volt harcuk legfontosabb célja. E küzdelem kommunikációs értelemben igen sikeresnek bizonyult. Tömegtüntetéseket, telt házas rockkoncerteket lehet az elhivatott támogatókra alapozva rendezni, ma már alig van ember a nyugati világban, aki ne tartaná elsődleges fontosságúnak az esőerdők megmentését. És ez egy olyan cél, amely valóban életbevágóan fontos, hiszen e közösségek nemcsak a bolygón élő állat- és növényfajok jelentős részének adnak otthont, de a hatalmas kapacitású fotoszintetizáló képességük révén a légkörben lévő szén-dioxid oxigénné alakításában is esszenciális szerepet játszanak.
Kérdéses azonban, hogy az évtizedek aktivizmusa milyen gyakorlati eredményeket hozott, megállt vagy lassult-e legalább az esőerdővel borított területek zsugorodása (hiszen a másik oldal, a fakitermelés, illetve a mezőgazdasági termelés területigénye biztosan nem csillapodott). Nos, a válasz nem, ugyanúgy irtják az erdőket, mint évtizedekkel ezelőtt. Ugyanakkor vannak reményt adó kezdeményezések is, mint egy természetvédelmi szervezet faültető projektje, amelyhez foghatót még nem látott a világ.
40 év alatt, a hetvenes évek végétől az Amazonas vízgyűjtő területén elterülő erdőségek 20 százalékát kiirtották.
20 százaléka a máig fennmaradt dél-amerikai trópusi esőerdőnek a következő 20 évben fog eltűnni, ha a maival azonos ütemben folytatódik az irtás, tehát nemhogy megállt volna, egyenesen gyorsul a trópusi erdő pusztulásának sebessége.
37 százalékát az évente az atmoszférába jutó szén-dioxidnak képesek lennének megkötni az esőerdők, ha most azonnal abbamaradna az irtás (vagy legalábbis az erdőirtás és a visszaerdősítés üteme megegyezne), érvelt a Conservation International természetvédő szervezet munkatársa a Fast Company internetes magazinban. Az újratelepítés ötlete természetesen nem most merült fel először.
49,3 millió fát ültettek indiai önkéntesek egyetlen nap alatt (idén július 11-én). Az ország a tavalyi párizsi klímakonferencián vállalta, hogy
6 milliárd dollárt költ 2030-ig újraerdősítésre, amelynek révén az indiai fák évi
200 millió tonnával több szén-dioxidot fognak megkötni, mint jelenleg. Hasonló projektek indultak be Kínában és Afrikában is, csakhogy a kézi faültetés nem feltétlenül az erdő újratelepítésének leghatékonyabb módja.
160 növény marad meg átlagosan hektáronként, ha a kiválasztott fajok egyedeit egyenként ültetik el a földbe. Ez meglehetősen kevés, érvelnek brazil szakemberek az általuk kifejlesztett újraerdősítő technika, az úgynevezett muvuca mellett (a kifejezés kis helyre összezsúfolódó nagy tömeget jelent).
200 helyi növényfaj magjait szórják szét nagy tömegben az erdősítendő terület minden négyzetméterén.
90 százalékuk az így elültetett magoknak kihajt a szakemberek szerint. Természetesen nem mindből lesz felnőtt növény, hiszen a természetesen a földbe kerülő magok nagy része is elpusztul a többiekkel – fényért, nedvességért, tápanyagokért – vívott versenyben. Így hektáronként
5000 növény sem elérhetetlen cél az újraerdősítés után tíz évvel.
283 négyzetkilométernyi területen terveznek új erdőt telepíteni, ehhez pedig azt remélik, hogy a töménytelen mennyiségű magból
73 millió fa eléri majd a felnőttkort. A kiszemelt földek nagy része magántulajdon, de vannak állami természetvédelmi és indián autonóm területek is. A projektet
2000 helyi munkája segíti majd. Ők minden visszaerdősített hektárért 700 dollárnak megfelelő összeget kapnak.
