A legendák márpedig itt „élnek” köztünk, csak arra kell rájönni, hogyan tudjuk őket megtalálni, miképp tudjuk kicsalni azokat a gondolatokat, amelyre igazán kíváncsiak vagyunk. Lehetnek ezek mesék vagy valós történetek; sok múlik az interjúalany hajlandóságán. Berecz András is jól tudja ezt, első gyűjtései óta sokat fejlődtek a módszerei. Kezdetben papírra vetett mindent, lehetett az egy vonaton elhangzott érdekes gondolat, azt is úgy őrizte, mint a kincskereső, aki egy darab aranyra lelt.
Berecz András szerint fontos a tapintatosság, eleinte csak temetőket mert fényképezni, mivel durvaságnak érezte, hogy egy ember arcát lefényképezze. Azt mondja, módszereit az idős emberek finomították, a moldvai, gyimesi csángók, a csíki és udvarhelyszéki, kalotaszegi emberek, akiknek ajkán tovább él az a hagyomány, amely a magyarság közös tudásának része.
Berecz egyik legérdekesebb forrása a Gyergyóalfaluban élő Hazug Pista, akiből, a neves előadóművész szerint, úgy fakad a szó, mint a forrásból a víz. Hazug Pista mesél, mert ő csak úgy tud élni. Az érték számára teljesen más, mint egy átlagembernek, a „portékáját” nem is adja el, méhészkedik, abból futja betevőre. Persze a jó pálinkát, kenyeret, szalonnát örömmel fogadja az öreg mesélő.
A szó gondolattá érik, a gondolat történetté, mintha megszületne egy újabb „népmese”. Mi itt a SZEMbeszédben, ilyen mesék és történetek nyomába indulunk. Megkeressük az élő történelem első forrásait, a szemtanúkat: világháborús veteránokat, az ’56-os hősöket, a sportolókat, a politikusokat, a hétköznapi embereket egyaránt, de kutatunk a korabeli, huszadik századi újságok sorai között is, hogy a történelem olyan szegletét is megismerjük, ami valójában még nincs megírva.
A Hazug Pistához hasonló „elsődleges források”, mint amilyen számomra nagyapám is, ott lehetnek a metrón, a könyvesboltban, vagy éppen a családi asztalnál – bátran szólítsuk meg őket, hogy a történeteik, emlékeik életre keltsék a múltat, ne hagyják azt feledésbe merülni.
Berecz András úgy véli, addig van értelme gyűjteni, amíg van idő és tér. Az öreg a fiatalnak mindig tud mit mondani, a távoli a közelinek valamiért még mindig érdekes. Itt a SZEMbeszédben ezt a gondolatot fogjuk szem előtt tartani.
