Kezdődik a krimi
Hidegháború, letartóztatás, diplomáciai alkuk, megfigyelés, koncepciós per, gyilkosság, titkos szerelem és a számtalan elvarratlan szál – egy hollywoodi film motívumai is lehetnének, pedig a Vogeler-ügy hasábjain ezek mind valóságos tények. Sztálin rabja nem más, mint az amerikai Robert A. Vogeler, akit 1949 őszén tartóztattak le Magyarországon, majd belekeverték a Standard-perbe, melynek harmadrendű vádlottja lett. Vogeler történetére egy lábjegyzetben bukkantam, mely szerint 1950-ben Rákosi Mátyás az USA által őrzött Szent Koronára akarta kicserélni a börtönbe vetett amerikait. A Szent Korona sok mindent megélt már: Kossuth Lajosék 1849-ben a határ közelében, a koronaőrök 1945-ben Ausztriában rejtették a föld alá, de hogy alku tárgya legyen, ráadásul a hidegháború idején, ilyenről még nem hallottam. Nekikezdtem a téma felkutatásának a levéltárakban, könyvtárakban, archívumokban – végül a Vogeler-ügy lett a szakdolgozatom témája, a megkezdett munkát pedig a doktori iskolában fogom folytatni.
Krumplifej és az amerikai
A kémkedéssel és szabotázzsal vádolt Vogeler volt az első amerikai, akit Budapesten bíróság elé állítottak. Korábban a MAORT-ügyben letartóztatott honfitársait, Paul Ruedemannt és George Bannatine-t a beismerő vallomástétel után kiutasították Magyarországról. Vogeler ezzel szemben egy koncepciós per főszereplőjévé vált. Sorsáról a legnevesebb angol nyelvű lapok nap mint nap beszámoltak. Története az amerikaiak számára egyfajta görbe tükörként szolgált. Két világrend állt egymással szemben, a hidegháború idején az ügynek köszönhetően pedig csak egyre fagyosabbá vált a viszony az USA és Magyarország között. Az ellenségkép ellenségképet szült. Idézet Rákosi Mátyástól:
„A magyar népi demokráciának ezek a kémek még külön a legaljasabb és legveszedelmesebb ellenségei, akik kormányuk megbízásából igyekeznek gazdasági felemelkedésünket gátolni, a lehető legnagyobb károkat okozni dolgozó népünknek a jelenben és megkönnyíteni azt a véres munkát, melyet kenyéradó gazdáik a harmadik világháború kirobbantásával terveznek.”
A nép vezére, akit Vogeler emlékirataiban csak „Krumplifejnek” nevez, a III. világháborús rémképek helyett a diplomáciai alkuk mezején próbálta kijátszani a lapjait. Szerinte, mint ahogy emlékirataiban ezt megerősíti, Vogeler Henry S. Truman elnök rokona, így az egyik legértékesebb záloga lehet a „győzelemnek”. Persze ez nem volt igaz, annak ellenére sem, hogy a Vogeler-ügy a legfelsőbb szintre jutott az amerikai kormányzat asztalán. Valójában mindez nem a vélt rokonságnak köszönhető, hanem többek között annak a kezdeményezésnek, amelyet Lucille Vogeler, a fáradhatatlan feleség irányított. Az amerikai sajtónak nagy szerepe volt abban, hogy a feleség még a külügyminiszterrel is tárgyalhatott. Kor- és médiatörténeti emlékek sora köszönhető továbbá az újságok híradásainak. Egyik legkülönlegesebb ilyen cikk, melyből kiderül, Vogeler gyermekei nem dátumokban, hanem apjuk letartóztatásától eltelt időszakokban gondolkodtak, és mesebeli hősök helyett Rákosi házát lebombázó jeleneteket rajzolgattak.
A Vogeler-ügy tehát nemcsak egy diplomáciai háború volt, hanem egy család különös sorsát is bemutatta, és így a hidegháború első időszakában az Egyesült Államokon túl az egész nyugati világ hősévé tették a Magyarországon 15 év börtönre ítélt amerikait. Az ítélet ellenére természetesen a tárgyalások tovább folytak. A színfalak mögött zajló egyezkedés alatt Rákosi Mátyás még tetézte a Vogeler-ügy epizódjainak súlyát. A pártvezető nem mást követelt Vogelerért cserébe, mint a Szent Koronát, amelyet 1945 óta az amerikaiak őriztek. 1950 nyarán a New York Times megszellőztette a témát, ami aztán nagy felháborodást váltott ki, Portugáliában Horthy Miklós is felkereste az amerikai követséget, hogy hangot adjon véleményének. Az ügy kicsapta a biztosítékot a nyugati magyarság körében is, a világtörténelem legnagyobb zsarolásának nevezték Rákosi követelését.
Vogeler, a sztár
Az alkut a Szent Korona nélkül, de megkötötték, Vogeler 1951. április 28-án szabadult.
Az amerikai filmhíradót itt tekinthetik meg.
Vogeler többször került címlapra a New York Timesban, de a Time, a Washington Post, a Life, a Newsweek is hírt adott sorsáról. Szabadulása után körútra indult, számos államban tartott előadást meghurcoltatásáról. Még 1951-ben kiadta emlékiratait Sztálin rabja címmel, amely alapján az NBC karácsonyra elkészítette azt a bizonyos tévéjátékot. A televízió előtt ült Horváth Imre washingtoni követ is, aki kollégáival együtt nézte végig a háromnegyed órás filmet. Beszámolója szerint „a televíziós adás minden mozzanatában hamis tényeken alapult. … Péter Gábor elvtársat szíjas ostorral a kezében, állandóan ingerülten, csapzott hajjal, káromkodva és gorombáskodva ábrázolta az adás.” Az alkotásban nem kerülhette el az éles kritikát Berei Andor államtitkár, a bírósági tárgyalást vezető Olti Vilmos és a vádat képviselő Alapy Gyula sem. Horváth Imre szerint eltorzították személyüket, és teljesen szembeállították őket Vogelerrel és az elítélt társaival. A követ úgy vélte, „az a körülmény, hogy az NBC televízió adását karácsonyi ünnepek alkalmával százezrek nézték meg, kétségtelen, hogy jelentősen hozzájárul ahhoz, hogy az amerikai közvéleményt Magyarország ellen tudják hangolni.”
