Így tűntek el a Habsburgok a történelem színpadáról

Történelmi riport született a Habsburgok hatalmának drámai végnapjairól. Speidl Zoltán könyve az utolsó magyar király utolsó éveit követi végig.

1918. november 11-e, Schönbrunn: IV. Károly minisztereit várja, bizalommal. A világháború végnapjaiban lezajlott kül- és belpolitikai események kedvezőtlenül alakították az utolsó magyar király és osztrák császár sorsát. A remény, IV. Károly reménye azonban az események ellenére sem foszlott szét. 1918. november 13-án IV. Károly lemondott, de néhány évvel később kétszer is megpróbálta visszaszerezni a hatalmat, sikertelenül.

Az utolsó magyar király drámája

A szerző, mint azt a kötet előszavában meghatározza, egy történelmi riport megírására vállalkozott. Az első fejezetben gyakorlatilag egyből a történet közepébe csöppenünk. A történelmi munka a források feldolgozásával az 1920-as évek Magyarországára kalauzolja olvasóját. Abba a világba, amelyben az elveszített világháború és Trianon a fájdalmas valóság. Ebben a valóságban számos mozgalom, irányzat született, amely az ország újjászületését tűzte zászlajára, de ebben a világban élt IV. Károly is, aki az utolsó pillanatig hitt abban, hogy visszatérhet trónjára. A könyv nemcsak a király drámáját, hanem az ország sorsát is bemutatja.

Speidl szerint az utolsó magyar király drámája ma is érdekes lehet. IV. Károly 1918 novemberében nem a trónról mondott le, hanem az államügy vitelétől vonult vissza, így az eckartsaui nyilatkozat nem zárta le a királyság kérdését. A probléma a két világháború közötti korszakban, búvópatakként, kisebb-nagyobb erővel elő-előtörve élt tovább. A szerző úgy véli, a történet csúcspontja a könyv által vizsgált, 1918-1921 közötti időszak.

– A trón körüli harc fontosságát ezekben az esztendőkben mi sem bizonyítja jobban, mint a bizonyos értelemben máig élő kisantant létrejöttében játszott meghatározó szerepe. Hiszen az ellentétektől is szabdalt szövetségi rendszer fő összetartó ereje a magyarellenesség és a Habsburgok ellenzése volt. Belpolitikai súlyát viszont az növelte, hogy a vörös terrort követő, győztes - és az első időszakban tagadhatatlanul kegyetlen - magyarországi ellenforradalom nyomán, az „őrségváltást” áhító, a hatalomban nagyobb szerepet akaró középrétegeknek, valamint a hatalom hagyományos birtoklóinak küzdelmében, a királyság kérdése a társadalmi-politikai pozícióharc kísérőjelensége, leplezője lett – fogalmazott a szerző.

Horthy mint I. Miklós?

Speidl Zoltán az MNO-nak elmondta, IV. Károly elsősorban a Habsburg hű arisztokráciára, a katolikus klérusra támaszkodott. A szerző szerint a király mélységes hite, s szándékainak helyességéről való meggyőződése adott erőt, hogy fellépjen és a restaurációs kísérletekben visszaszerezze az üresen maradt trónt. Nem lehet megkerülni az ügyben Horthy Miklós szerepét. Speidl szerint ez egy összetett kérdés.

– Mint tudjuk, Horthy volt a monarchia flottájának utolsó parancsnoka, és ismert, hogy a későbbi kormányzót sok Habsburg-ellenes politikus, katona vette körül, s a legfőbb hazai ellenfelei innét kerültek ki. A Habsburgok ellenzésében a politikai indítékokon túl, a családi hagyományoktól kezdve az egzisztenciális kérdésekig számos tényező játszott közre. Horthy magát mindig legitimistának vallotta, ám a korlátozott reálpolitikai lehetőségekre nem ok nélkül hivatkozva, ellenezte, hogy IV. Károly a magyar trónra visszatérjen. Királyjelöltként egyébként számos hazai – például Horthy- és külföldi név egyaránt fölvetődött. Horthy Miklós mindvégig tagadta, hogy király akarna lenni – magyarázta Speidl Zoltán.

Bármennyire is különös, mégis igaz, a korban volt olyan vízió, amelyben a kormányzó mint I. Miklós magyar király jelent meg. Hasonló tervek születtek belga, de még angol uralkodói családból származó jelölttel is. Speidl munkájában többször ébreszt fel olyan korabeli hangokat, amelyre még ma is felkapja az ember a fejét. A Magyar Királyság című lap 1919 novemberében például Apponyi Albertről megjegyezte: „Koronával a fején sem lenne ragyogóbb, mint így.” A cikk szerzője Horthyt is megemlíti, de nem támogatja, mint jelöltet, ahogy fogalmaz, „akaratlanul diktátorrá” vált.

A kor hangulata és a belpolitikai viszonyok is jól tükröződnek a munkában, amiben a szerző arra törekszik, hogy a trónkérdést ideológiáktól, aktualizálásoktól mentesen, a lehetséges mértékig tényszerűen tárja fel. Speidl úgy fogalmazott, egy igaz történet hitelesnek szánt elbeszélése a Kairosz Kiadónál most megjelent munkája.

Újdonságok: Károlyi Mihály és a franciák szerepe

IV. Károly kultusza, főképp a 2004-es boldoggá avatása után még erősebb lett. A témában számos munka jelent már meg, azonban a mai napig vannak ismeretlen szálak, amelyeket Speidl Zoltán megpróbált felkutatni.

A történet sok újabb részlete tisztázható ma már. Például az elsődleges forrásokkal nem hitelesíthető, ám számos dokumentumban, visszaemlékezésben komoly teret kapó, s meggyőzően nem is cáfolt több mint feltételezés, miszerint IV. Károlyt a francia diplomácia, valamint jelentős francia politikusok tudatosan félre orientálták, s benne hamis reményeket ébresztve, Magyarországra csalták – magyarázta Speidl Zoltán. Szerinte hasonlóan ismeretlen a Habsburg-birodalom romjain alakult új államok legitimista mozgalmainak története, s egymáshoz való kapcsolódása. Az író úgy véli: eddig viszonylag kevés szó esett a tisztikar királykérdésben betöltött szerepéről is. A Végállomás: Madeira c. kötetben nemcsak erről, hanem egy máig ismeretlen szálról is szó esik, amely egészen pontosan Károlyi Mihályig vezet.

– Ez nem tudományos munka, az ismeretterjesztés a szándékom, olvasható, a szó jó értelmében vett újságírói stílusban. Ajánlom mindenkinek, akit a XX. század egyik fontos eseménysorozata és egy tiszteletre méltó ember, IV. Károly tragikusan rövid életének utolsó néhány éve érdekel – mondta Speidl Zoltán.