A lengyel televízió székháza előtt éppen egy filmet forgatnak, mikor belépünk a varsói Magyar Kulturális Intézet utcájába. Fényesen csillogó limuzin várja az ismeretlen lengyel „sztárt”, aki kegyeiért tinilányok tépik egymást. Különleges kontraszt egy olyan beszélgetés előtt, amely a hagyományos lengyel-magyar barátságon túl az első világháborús emlékezetre fókuszál. Tischler János, az intézet vezetője, és Keresztes Gáspár titkár fogad minket. Már beszélgetésünk elején kiderül, hogy maradunk az iskolásoknál, de nem a tévé, vagy a sztárság miatt. Egyfajta hitvallásként értelmezem azt a gondolatot, miért is fontos megszólítani ezt a korosztályt. Tischler szerint a hagyományos lengyel–magyar barátság csak akkor fog hosszú távon tovább élni, ha annak mondanivalóját a fiatalok is megértik. Az első világháború témaköre több olyan értéket és sztorit tartogat e két nemzet számára, amelyre bőven lehet alapot építeni, de fontos már az elején a fogalmakat a helyükre tenni.
– Lengyelország nagy ország, amely különböző történelmi régiókból tevődik össze. Ami működik az egykor Monarchiához tartozó déli területeken, az nem feltétlen bemutatható, vagy nem úgy jeleníthető meg itt, Varsóban. Ehhez igyekszünk alkalmazkodni, például már most tavasszal rendeztünk több vetélkedőt középiskolások számára az első világháború témakörében. Az volt a szándékunk, hogy össze lehessen vetni a lengyel és a magyar történelemnek ezt az időszakát. Ugyanis Lengyelországban, éppen a régi monarchia területét kivéve, még a legpozitívabban hozzánk állók is úgy gondolják, hogy ez a történelmi időszak számunkra magyaroknak ugyanolyan, mint a lengyelek esetében – magyarázza az intézet igazgatója.
Tischler hangsúlyozza, a lengyel nemzet 1792 után valójában az első világháborúban elszenvedett véráldozatának köszönhetően újra egyesült, azonban ez Magyarország esetében már korántsem igaz. Mint mondja délen, így Tarnówban vagy Krakkóban ezzel javarészt tisztában vannak a lengyelek, de északabbra már „el kell mondani” az igazságot Magyarország önállóságáról, vagy éppen Trianonról.
Az intézet a nagy háború századik évfordulóján egy újabb izgalmas vállalkozásba kezdett. Kiállítást szerveznek magyar és lengyel partnerek bevonásával, a téma pedig a dél-lengyelországi események feldolgozása, de nem akárhogy. Keresztes Gáspár szerint nem pusztán történelmi megemlékezésről van szó. A galíciai hadjárat eseményeit a Lengyelországban is évtizedekig kötelező olvasmányként számon tartott és népszerű Pál utcai fiúk szerzőjének, Molnár Ferencnek a korabeli haditudósításai és Szádeczky-Kardoss Lajos professzor ugyanabban az időben íródott beszámolói alapján ugyanis képregényben dolgozzák fel.
– A Magyar Képregény Szövetség alkotói minden egyes lengyel városról – melyeket Molnár vagy Szádeczky-Kardoss részletesebben leírt – készítettek egy képregényt. Minden résztvevő település magáénak érezheti a tárlatot, hiszen azok képben és szövegben is szerepelnek majd. A kiállítás mellé még terveztünk egy katalógust, melynek bevezetőjét Romsics Ignác professzor írta. Ebben a kiadványban kicsit több hely lesz arra, hogy pontosan bemutassuk magát az 1914–15-ös galíciai hadjáratot is – mondta Keresztes Gáspár.
A lengyelek pozitívan fogadták a kiállítás ötletét, mindez jól példázza, hogy milyen fontos munkát is végez a varsói magyar intézet. A tervek szerint 2015 végéig 12 városban bemutatásra kerül majd a vándorkiállításuk. Tischler hozzátette, a nagy háború és a közös lengyel-magyar emlékezet felélesztéséhez az is nagyban hozzájárulhat, hogy az Osztrák-Magyar Monarchia galíciai hadjárata valójában egy igazi sikertörténet.
– A lengyelek felszabadítóként gondoltak ránk. Sorolhatnánk a városokat: Jaroslaw, Przemysl, Limanowa, Biecz, Nowy és Stary Sącz, Tarnów. Itt nekünk nagyon jó a reputációnk. Ezekről a városokról fennmaradtak a korabeli leírások, személyes élmények, melyek közül több ma már kincsnek számít, hiszen a második világháborúban több városrész is többé-kevésbé elpusztult. Például Molnár Ferencnek köszönhetően egy-egy ilyen részlet mégis megőrződött, legyen szó egy városlátogatásról, vagy éppen egy éttermi leírásról. Ez az időszak a Monarchiának az utolsó pozitív korszaka, ami Dél-Lengyelországban így is rögzült. Ezért gondoltuk azt, hogy bemutatjuk a lengyeleknek mindezt képekben, innen jött a képregény ötlete. Másrészt Lengyelországban a képregénynek nagyon nagy divatja van. Számos sok történelmi évfordulót, csatát, eseményt ebben a műfajban közvetítenek nemcsak a gyerekeknek, hanem a felnőttek számára is – mondja Tischler.
Ugyan a háború 1918-ban véget ért, a lengyeleknek azonban a függetlenségért tovább kellett harcolniuk. Tischler János szerint a lengyel–bolsevik háború egy rendkívül lényeges mozzanata szinte teljesen ismeretlen, a mai napig sem került be a helyét megillető módon a köztudatba.
– Annak ellenére, hogy éppen akkor írtuk alá trianoni békeszerződést, az ország kifosztva és megcsonkítva, mégis a lengyelek mellé állt, elküldtük nekik a rendelkezésre álló hadianyagot a csepeli Weiss Manfréd Gyárból. A 22 millió lőszert is tartalmazó katonai szállítmány három nappal a döntő csata előtt érkezett meg Varsó közelébe. A lengyel hadsereg ugyan már létezett, de a fegyverzete hiányos volt, s leginkább a lőszernek volt híján. Azt nem állítjuk, hogy ezen múlt a csata, de azt igen, hogy részünk van abban, hogy a lengyelek megállították a bolsevik Vörös Hadsereget, amely így nem jutott el Berlinig, és nem lett Párizsban újra kommün. Ez egy nagyon fontos epizód, amiről a kommunista időszakban nem lehetett beszélni. Ezt a tabut két generáció távlatából most nagyon lelkes lengyel barátainkkal igyekszünk visszaépíteni a köztudatba – mondja Tischler János.
A Skierniewice városában tevékenykedő Liberatis polgári egyesület – a varsói magyar intézet partnerségével – tavaly egy országos vetélkedőt is rendezett, s közel százhúsz rajzpályázat született meg, melyek mind a magyar segítségnyújtásnak a pillanatait elevenítették fel. Az igazgató szerint a lengyelek rendkívül büszkék a szovjetek feletti győzelemre. Mint mondja, „hangoztatják is, hogy ez a nyolcadik legfontosabb csata a világtörténelemben.”
– Ezt azért kell elmondani, mert nem a sablonnak a része. Bem apót mindig lehet hallani a magyar - lengyel barátság kapcsán, ez a téma viszont új, érdekes, frissebb, hiszen nem egészen száz éve volt és van mit benne felfedezni. Már ennek is látjuk a gyümölcsét, a munka bő 3 évvel ezelőtt indult, lengyel barátainkkal együtt tavaly avattuk Hende Csaba miniszter úr részvételével az 1920-as emlékművet Skierniewicében, s közösen megrendeztük a rajzversenyt, amelynek fődíjaként a nyerteseket, 16 diákot a magyar Honvédelmi Minisztérium vendégül látott a Balatonnál. Ez azért is fontos, mert ezek a lengyel gyerekek lehetnek majd évek múltán a mi „nagyköveteink”, a mi szószólóink. S jobb az, ha mások beszélnek rólunk, hiszen az hitelesebb, mintha mi magunk dicsérnénk önmagunkat – zárta gondolatait Tischler János igazgató.
