– Talán a magyarság, a fővárosiak szempontjából a legfontosabb kérdés: menthető lett volna Budapest? Voltak arra tervek, miként lehetne a fronttól megkímélni fővárosunkat? Maga Szálasi is felvetette, hogy Budapest legyen nyílt város. Mi igaz ezekből? Mikor dőlt el, hogy nincs menekvés?
– Véleményem szerint a magyar fővárost az 1944. október 15-i kiugrási kísérlet kudarca után már nem lehetett megmenteni attól, ahogy harcok színterévé váljék. A kérdés csak az lehetett, ezek milyen súlyosak lesznek, és mennyi ideig tartanak. Adolf Hitler nemcsak az utolsó jelentősebb szövetségesének fővárosát látta Budapestben, hanem makacsul ragaszkodott az úgynevezett pesti hídfő megtartásához is. Innen 1944 novemberében és decemberében további támadásokat szeretett volna indítani az előrenyomuló szovjet és román csapatok szárnya ellen. A szovjet csapatok 1944. november végi átkelése a Dunántúlra azt jelentette, hogy Pest maradt az egyetlen német hídfő a Dunától keletre. Mivel a politikai és katonai okokból egyaránt a szovjetek is mindenáron birtokba akarták venni Budapestet, Hitler felismerte, hogy az épületrengeteg makacs védelmével időrabló harcokra kényszerítheti a szovjet–román erőket. Ezzel időt biztosíthat a birodalmi védőállás kiépítésére az akkori német–magyar határ mentén, és előretolt állásként fedezheti a hadiipari nyersanyagok és a kőolaj utolsó jelentősebb forrásaként a németek számára létfontosságú Dunántúlt, valamint Bécs megközelítési útvonalait. Magyar részről valóban felmerült Budapest nyílt várossá nyilvánítása, ám a fenti okok miatt Hitler 1944. november legvégén másképp döntött, és ezt senki sem változtathatta meg. A német Dél Hadseregcsoport 1944. december 1-jén megkapta a parancsot: Budapestet az utolsó házig védeni kell. Mivel az 1944. december 26-ára teljesen bekerített főváros védelmére kijelölt német és magyar csapatok 1944. december végén nem is reagáltak a szovjet megadási felszólításra, a földi pokol elszabadult.
– Mit kell tudnunk az egymással szemben álló felek haderejéről, s a német–magyar erők megoszlásáról? Kik védték fővárosunkat?
– A bekerített Budapesten maradt védők létszáma körülbelül 37 ezer német és 33 ezer magyar katona lehetett. Pontos adatokat sajnos nem tudunk. Német részről két SS-lovashadosztály, két páncéloshadosztály részei, egy népi gránátos hadosztály elemei, egy SS-rendőrezred, egy légvédelmi tüzérezred és kisebb rögtönzött harccsoportok, illetve riadóalakulatok harcoltak Budapest területén. Magyar részről egy gyalog- és egy tartalékhadosztály, egy páncéloshadosztály roncsai, egy huszárezred, egy rohamtüzércsoport és jelentős légvédelmi tüzércsapatok mellett több önálló század és zászlóalj (például „Budapest” őrzászlóalj, I. és II. Egyetemi Rohamzászlóalj, Vannay Zászlóalj), rögtönzött harccsoportok, csendőralakulatok és a budapesti rendőrség egy része is beszorult a gyűrűbe. A harcoló magyarok aránya azonban sokkal kisebb volt élelmezési létszámukhoz képest, mint a németeknél. A szovjet–román csapatok összesen mintegy 150 ezer fővel vettek részt a tényleges ostrom 51 napos harcaiban. Pestet két megerősített szovjet lövészhadtest és a román 7. hadtest támadta. A budai oldalon kezdetben három megerősített lövészhadtest és egy gépesített hadtest támadott, de 1945. január elejétől a német felmentési kísérletek ellen átvezényelt erők távozása után az ostromló erő két tüzérséggel és műszaki rohamcsapatokkal támogatott lövészhadtestre csökkent. Jelentősebb mennyiségi fölényben a támadók csak a tüzérség és a légierő tekintetében voltak. Érdekes módon a főváros területén páncélosok tekintetében a védők voltak fölényben.
– Január közepétől a harcok sűrűjébe többnyire Buda került. A német–magyar hadvezetés miként próbálta menteni a menthetőt? Hitler ugye többször visszautasította a kitörés ötletét...
– A budapesti védők ellátása kulcskérdés volt. Utánpótlás nélkül eredményes, azaz német szempontból minél tovább kitartó védelmet nem lehetett elvárni. Ezért a védők parancsnokai 1944. december végén és 1945. január elején legalább három kitörési tervet is kidolgoztak. Ezek végrehajtását azonban Hitler tiltó parancsa megakadályozta. A megindult légi ellátás ellátó kapacitása elégtelen volt. Így szárazföldi folyosót kellett (volna) létesíteni a nyugati hídfőben (Budán) harcoló védőkig. Emiatt három „Konrad” fedőnevű felmentési kísérleti is indult 1945 januárjában. Noha ezek eredeti céljukat nem érték el, a Dunántúlon harcoló szovjet csapatoknak igen súlyos veszteségeket okoztak, amelyek így a folyamatosan támadó németekkel szemben védelembe kényszerültek. Miután 1945. január 18-án a pesti hídfő teljesen egészében szovjet kézbe került, Budapest ostroma Budán dühöngött tovább.
– Vérzivataros napok voltak ezek, nemcsak a katonák, civilek is folyamatos életveszélyben voltak. 70 év távlatából lehet azt mondani, hogy Budapestet feláldozták?
– Budapestet védőivel, polgári lakosságával és építészeti gyöngyszemeivel együtt feláldozták a németek a háborút meghosszabbító illuzórikus terveik és Bécs érdekében.
Fejes László megjárta a Don-kanyart, álmában sem gondolta volna, hogy néhány évvel később a szovjet katonák tapossák majd szeretett hazája földjét. 1945 januárjában már a családját kellett megvédenie fővárosi lakásában. A történteket csak nekünk mesélte el:
– Ha Budapest védőiről beszélünk, akkor hősökről beszélünk? A védők megpróbálták a lehetetlent; hogy alakult, s milyen eredménnyel zárult a kitörésük?
– Számomra a hős katonai értelemben az, aki a hadijogot betartva, erején felül teljesíti kötelességét és a kapott parancsokat legjobb tudása szerint végrehajtja, és ha kell, mindezt akár élete feláldozásával is megteszi. Ilyenek szép számmal akadtak mind a védők, mind pedig a támadók soraiban. Ugyanakkor olyanok is voltak, ugyancsak mindkét oldalon, akikből a legrosszabbat hozta ki a háborús trauma. Őket én nem tekintem hősöknek, még akkor sem, ha katonai értelemben kiválóan helytálltak. Az 1945. február 11-én végrehajtott kitörésben közel sem vett részt minden német és magyar katona, aki még ekkor az egyre szűkülő katlan területén vegetált. Aznap csaknem 24 ezer német és 20 ezer magyar katona alkotta a védők létszámát. Közülük 9600 német és 2000 magyar sebesült volt. A szovjet jelentések szerint csupán 7000-9000 fő indította meg a kitörést. Más források szerint 14 ezer német, 2000 magyar katona, valamint 2500 hungarista és civil vett részt a tragikus kimenetelű kísérletben. Közülük nem egészen 800 fő érte el végül a német–magyar vonalakat a szovjet gyűrűn kívül.
– Mi történt a kitörőkkel?
– A kitörés folyamán a budai hegyeket elért védőket a szovjetek embervadászat keretében felszámolták. Az volt a céljuk, hogy a kitörő csoportosításokat megsemmisítsék, nagyon sokan tömegsírokban végezték, s mind a mai napig ilyen tömegsírokban nyugszanak. Jellemzően a német katonákat kivégezték, ugyanakkor a magyarok – akiknek aránya nem volt túlzottan nagy – jellemzően mind hadifogságba kerültek.
Hamarosan egy SS-katona emlékeivel folytatjuk a témát a SZEMbeszédben .
