Még Brezsnyev is csak hálálkodni tudott a kőbányaiaknak

Így bontották le a 19. század, majd a szocializmus stílusjegyeit is a „Moszkva parkban”.

Aki a helyi kőfejtők terméséből felhúzott építmények után nyomozna, annak nem kell messzire mennie, hogy megtalálja a legnevesebbet, ugyanis a Csősztorony kövei is az Óhegy gyomrából kerültek ki.

Egy 1860-as dokumentum szerint Feszl Ágoston és Unger Ferenc rendezni kényszerült a birtokviszonyt, s telkekre osztották az óhegyi területet. Az összefogásra szükségük is volt, hiszen ekkor tört ki az a viszálykodás, mely a tulajdonjogokért másfél esztendőn keresztül a város és a birtokosok között dúlt. Mindez azonban nem rántotta vissza a téglagyárak fejlődését. A nagy mennyiségű, könnyen kibányászható agyag egyre vonzotta ide a vállalkozókat, ráadásul az 1867-es kiegyezéssel fellendült a magyar ipar is, így nőtt az igény a téglagyárak nagyobb termelésére is. Minden bizonnyal ennek jegyében oldotta fel a Fővárosi Közgyűlés 1875-ben a szőlőskertekre vonatkozó szabályozást, ami felvirágoztatta az Óhegy iparát is.

Az Osztrák–Magyar Monarchia idején sorra alakultak meg itt a téglagyárak. Az egyik legkülönlegesebb mozzanat, mikor 1908-ban a Szeyffert-féle üzem vezetőjének halála után lányai bejelentették a cégbíróságon a Szeyffert Nővérek Gyár megalapítását. A hölgyek ugyanis foggal-körömmel ragaszkodtak apjuk bizniszéhez, folytatni akarták a munkát. A 20. század háborúi azonban kiemésztették a hegy gyomrát is. A második világégés után a gyárak dolgozóit sem sok jóval kecsegtették. Jött az államosítás, melyet csupán két gyár élt túl, s elkezdődött Óhegy „újratervezése” is. Az 1960-as évek térképein már a régmúlt jegyei, az őrkunyhók, présházak is mind eltűntek, kitisztították a területet, majd az Óhegy körül egyre-másra épültek fel az új házak is. Ebben az időben kerül elsőként a köztudatba az a gondolat, hogy az Óhegy kijelölt részén létesítsenek parkot.

A bányagödrök feltöltése után a 20 hektáros területen 1973. február 13-án kezdték meg a rendezést. Már az első tudósítások arról szóltak, hogy civilek és a szovjet Déli Hadseregcsoport katonái „együtt építik” a magyar–szovjet barátság új szimbólumát, a Magyar–Szovjet Barátság Parkot, avagy a „Bariparkot”. A park kialakítása egy becslés szerint „csaknem egymillió óra társadalmi munkát” jelentett, értéke pedig „380 millió forintra” rúgott, ugyanis a Népszava cikke szerint „ennyibe került volna a park, ha a Főkert építi meg”.

A katlan alatti járatok feltöltése az 1950-es években kezdődött el és a hetvenes évekig tartott. Ekkorra látszólag már teljesen konszolidálódott a terület, és az önkormányzat birtokában levő térképek is kizárólag feltöltött vágatokat jeleztek. Az ismert vágatok magassága általában három-öt méter. Ezek felett rendszerint viszonylag vékony, egy-három méteres kőzetréteg húzódik. A 2004-es tragédia után a park elkerített részét 2012 decemberében adták át a közönségnek. A szakemberek szerint kizárható, hogy valaha megismétlődjön az eset.

Olvassa el a Magyar Nemzet korábbi írásait!

A Budapest Főváros Levéltárában őrzött kézzel rajzolt terveken mindennek megvan a pontos helye. A középpontba természetesen zászlósor és barátságot szimbolizáló emlékmű került. Társadalmi munkában több ezren vettek részt a park kialakításában. Az ünnepélyes átadót célzottan a második világháború magyarországi harcainak végét jelölő „felszabadulás” napjára tűzték ki. Az április 4-i eseményen felsorakozott Lázár György, a minisztertanács elnökhelyettese, Czinege Lajos honvédelmi miniszter és Katona Imre, a fővárosi pártbizottság első titkára is. A szovjetek részéről az ünnepélyen részt vett a Szovjet Kommunista Párt KB-titkára, a budapesti nagykövet, valamint a Déli Hadseregcsoport tisztjei, maga Brezsnyev pedig így üzent a magyaroknak:

„Kőbánya lakosainak és a szovjet katonáknak együttes erőfeszítésével a X. kerületben létrehozott Magyar–Szovjet Barátság Parkja gyönyörű szimbóluma a szívélyes, testvéri köteléknek, amely a szovjet és a magyar embereket összekapcsolja. Köszönöm önöknek a nagyszerű ajándékot, amely emlékeztetni fog a magyar nép vendégszeretetére és szívélyességére. Én és az SZKP delegációjának többi tagja is, akik részt vettünk a Magyar Szocialista Munkáspárt XI. kongresszusának munkájában, tiszta szívből kívánunk önöknek boldogságot, egészséget és új sikereket további munkájukhoz.”

A társadalmi munkában született parkot nem kerülhette el az ideológia, Kőbánya szívében az uralkodó hatalom pecsétjeit állították őrnek, de minden bizonnyal a helyiek nem ezért töltötték szabadidejüket a parkban. Ezt alátámasztják Katona Imre KB-ülésen kijelentett szavai is, hiszen a park ideológiától függetlenül is emelte a környékbeliek életszínvonalát:

„Döntően társadalmi összefogással, a lakásépítéshez kapcsolódó kereten felül mintegy 12 ezer óvodai és 2000 bölcsődei férőhely épült. Parkok, pihenőterek készültek a fővárosban. Nemzetközi együttműködéssel épült a kőbányai Barátság park. Budapest fejlesztése, szépítése a centenárium időszakában országos üggyé vált.”

Az egykori szőlők és téglagyárak helyét „benőtte” a park, betakarták múltunk egy szeletét, új történelmi réteget emelve az Óhegy szívére. A rendszerváltozással elérkezett a „Baripark” utolsó órája is. 1992-ben a Magyar–Szovjet Barátság Parkot Óhegy parkká keresztelték át. A kommunista jelképek jó része is eltűnt a közterekről, így a kőbányaiból is. A Lázár Györgyék által felavatott emlékmű ma már a Memento Parkban található, a Csősztorony azonban még most is ott ékeskedik az Óhegy tetején. Az egyik legősibb helyi mesterség motívuma túlélt minden korszakot, ideológiát és háborút, a kőbányai park pedig a nyugalom és a szabadidő színtere.