A Grandpierre Atilla által vezetett, sámánpunknak vagy mágikus népzenének nevezett VHK azon kevés zenekarok közé tartozik, akiket a folyamatos megújulás jellemez. Az 1975-től 2001-ig létezett, majd 2009-től újjáalakult csapat most egy „közösség-ünnep” és egy duplakoncert keretében ünnepli megalakulásának negyvenötödik évfordulóját, ahol kiemelt szerepet kap a múlt megidézése mellett a jövőbeli célok sorravétele is.

Fotó: FACEBOOK
A VHK célja a kezdetek óta, hogy kiteljesítse az életet, és minél több ember figyelmét felhívja az élet csodáira, a belső érzékelés fontosságára, az ismert és a létező világ közti hatalmas szakadék létére és a bennünk lakozó Éden visszahódításának szükségességére.
Mindezt a zenéjükkel, a dalszövegeikkel és közösségi összejövetelekkel próbálják elérni, és arra törekszenek, hogy az általuk képviselt értékeket valló emberekkel szellemi közösséget alkothassanak. Mindezek szellemében invitálják a közönséget az A38-ra október második hétvégéjén, ahol számos meglepetéssel, két különböző setlisttel és egy igazi közösségi élménnyel készülnek.
Arra biztatják a rajongókat, hogy írják meg, hogy hogyan telhetne a legjobban ez a közös este, vegyenek részt ebben a közösségi élményben. Itt nincs különbség az előadók és a közönség között, itt mindenki résztvevő, csakúgy, mint az ősidőkben.
A második napon egy merőben más programmal készül a zenekar; itt a spontán közösségi zeneteremtésé lesz a főszerep, az estét pedig a pszichedelikus rockzenét játszó The Swamp Creatures nyitja majd.
A teljes cikket IDE kattintva olvashatják!
Húszéves az ikonikus banda bemutatkozó nagylemeze
A banda meghódította a világot, a Hybrid Therory bemutatkozó nagylemez pedig húszmilliós eladást produkált, amit már rég nem Michael Jackson-i mércével kell mérni, hiszen boldog-boldogtalan illegálisan töltötte le a zenét akkoriban.
Chester Bennington énekes 2017-es öngyilkossága óta először jön össze október 9-én a banda többi tagja, hogy interjút adjon a jubileum apropóján. Továbbá egy különleges live-streammel kedveskednek, ami egy sosem látott korabeli koncertfilm lesz – írja a Billboard.