A tokiói olimpiára felkészülést követi a Hosszú Katinkáról forgó dokumentumfilm, amelyet 2021. végén fognak vetíteni a mozikban – közölték az alkotók az MTI-vel csütörtökön.

Orbán Viktor: Megduplázza a kormány a magyarok Parajdnak szánt adományát
A tokiói olimpiára felkészülést követi a Hosszú Katinkáról forgó dokumentumfilm, amelyet 2021. végén fognak vetíteni a mozikban – közölték az alkotók az MTI-vel csütörtökön.
A közleményből kiderül, hogy a járvány, a versenyek és az olimpiai elhalasztása óriási kihívás elé állította a háromszoros olimpiai bajnok úszót, akinek fizikai felkészülése mellett lelki vívódásait is rögzíti a készülő dokumentumfilm.
Hosszú Katinka és csapata hosszú idő után ismét versenyez a Nemzetközi Úszóligán (ISL) a Duna Arénában. A nemzetközi verseny összes úszójával együtt több hétre „buborékba” költözött, ahol családjától és barátaitól elzárva, szigorú járványügyi intézkedések közepette, izoláltan edzenek és versenyeznek – írja a közlemény.
A Katinka című hivatalos életrajzi dokumentumfilmet a Nemzeti Filmintézet támogatja. Producere Lajos Tamás, rendezője Pálinkás Norbert, forgatókönyvírója és kreatív producere Köbli Norbert, vezető operatőre Nagy András, operatőre Tóth Zsolt. A dokumentumfilm zeneszerzője Tövisházi Ambrus, vágója Gotthárdi Balázs.
Népszerű hírességek segítségével érhet célba a székely petíció
Máris kész tervekkel rendelkezik a székely petíció aláírásgyűjtésének folytatásához az Írdalá.hu és a Gerilla.hu csapata, amely Brüsszel jóváhagyására vár a kampány folytatásához. A stáb, amelynek Hosszú Katinka is tagja, sőt ő a kampány egyik legfontosabb arca, várhatóan öt országra koncentrál majd, és ezek közül kerülhet ki az a két állam, amely sikerre viheti a székelyek ügyét. Az előkészítő munkát a kampánycsapat máris elkezdte. Pesty László a részsikereket hozó kampány véghajrájával kapcsolatban kifejtette, a november 7-én zárult második körben eleinte egy tucat államra koncentráltak, így Horvátországra, Szlovéniára, Spanyolországra, Litvániára, Belgiumra, Svédországra, Lettországra, Észtországra, Írországra, Ausztriára, Olaszországra és Lengyelországra.
Korábban már indítottak aláírásgyűjtést, amelyhez jeles magyar sportemberek, többek között Bölöni László és Kovács István mellett Hosszú Katinka is csatlakozott.
https://www.facebook.com/photo.php?fbid=207474800747185&set=a.200476304780368&type=3
Orbán Viktor: Megduplázza a kormány a magyarok Parajdnak szánt adományát
Teli torokból szidják Orbánt, de elsőként állnak sorban a pénzért
Belehalt a szülésbe a befutott tévés, férjének egyedül kell felnevelnie a picit
Méhkasba nyúlt a kormány: 47 ország ment neki Magyarországnak – Ukrajna sem maradt ki a sorból
Elfogytak a szavak: már csak hónapjai vannak hátra a fiatal édesanyának
Brüsszel nem tárgyal tovább Kínával
Magyar Péter megjelent a Lázárinfón és tapsot kapott + videó
Európa-liga-sorsolás: négy csapatra szűkült a Paks lehetséges ellenfeleinek köre
Elszabadultak az indulatok a lángos ára miatt, mutatjuk, mennyi az annyi
Kiszivárgott levelezés bizonyítja, hogy teljes inkompetencia uralkodik a Magyar Tudományos Akadémián
Miért volt rossz tulajdonos Garancsi István? Cser-Palkovics András válasza
Ítéletet mondtak Gulácsi Péterről Németországban – mit lép most a Lipcse?
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.