Nyolc nappal agyműtétje után kiengedték a kórházból Diego Maradonát, az argentinok legendás futballistáját.

Elon Musk egy hatalmas 100-ast küldött Orbán Viktornak
Nyolc nappal agyműtétje után kiengedték a kórházból Diego Maradonát, az argentinok legendás futballistáját.
A helyi televíziós csatornák felvételei szerint a világbajnok futballistát mentővel szállították el a Buneos Aires-i Olivos klinikáról, személyi orvosa, Leopoldo Luque pedig elmondta, hogy ő adott engedélyt a távozásra. A 60 éves sztár ügyvédje, Matias Morla ezek után arról tájékoztatta a közvéleményt, hogy Maradona az idősebb lányához közeli házban folytatja felépülését és a továbbiakban is kezelést kap majd alkoholfüggősége miatt.
Az ügyvéd szerint vélhetőleg az eddigi legnehezebb helyzetben volt Maradona, amikor megműtötték, mert az élete forgott kockán, most pedig a családjára és orvosokra van szüksége, hogy átsegítsék ezen az időszakon.
„A helyzet egyszerű, nyugalomra van szüksége a családja, hozzátartozói körében, akiknek tisztelettel kell egymáshoz viszonyulniuk, össze kell hangolniuk a látogatásaikat, mert Diegónak fel kell épülnie” – mondta Morla azután, hogy külön megkérte Maradona családtagjait és barátait, hogy ne küldözgessen egymásnak negatív üzeneteket a közösségi média felületein, mert ez rossz hatással van Maradonára.
A hosszú évek óta komoly egészségi problémákkal küzdő világbajnok labdarúgó múlt hétfőn depresszió miatt került be egy magánklinikára, ahol vérszegénységet és kiszáradást is megállapítottak nála. Akkor azt közölték, hogy háromnapos hidratálásra van szüksége, de nincs vészhelyzetben és bármikor elhagyhatja a kórházat, ám kedden koponyaűri vérzés miatt meg kellett operálni.
A beavatkozást egy másik klinikán végezték el, és eleinte úgy tűnt, az argentin válogatott korábbi szövetségi kapitánya múlt csütörtökön már haza is térhet, ám saját orvosa nem engedélyezte ezt, mert a futballista alkoholfüggősége miatt súlyos elvonási tünetek jelentkeztek nála. Egy másik orvos, Alfredo Cahe pedig kijelentette, hogy Maradonának gyógykezelésre van szüksége, hogy abbahagyja az alkoholfogyasztást, mert az egész családja egyetért abban, hogy jelenleg kezelhetetlen, ráadásul problémái vannak a májával, a szívével és az érrendszerével.
Elon Musk egy hatalmas 100-ast küldött Orbán Viktornak
Luis Enrique: Meg kell állítanunk a Liverpool három vadászgépét! + videó
Közleményt adott ki a Szentszék: Ferenc pápa este elaludt
Nincs több pénz Elon Musknak
Óraátállítás: eldőlt, Magyarország melyik időzónát választja végleg
Magyarország ellenállt, Ukrajna nem kapja meg a 20 milliárd eurós segélycsomagot
Csodafegyvert vetettek be Orbán ellen, de kiderült, hogy csak egy ócska vízipisztoly
Szavazás: Ön szerint ki nyeri meg a Bajnokok Ligája aktuális kiírását?
Zelenszkij összeomlott élete legfontosabb tárgyalásán
Meghalt-e Vlagyimir Putyin?
Robbant a bomba: Koncz Zsuzsát és Bródyt csókolgatják azért, amiért Muri Enikőt a halálba kívánják
Arne Slot reagált Luis Enrique dicséretére, megnevezte Európa jelenlegi legjobbját is
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.