Emma Stone és férje hivatalosan is szülők lettek

A Kaliforniai álom Oscar-díjas sztárja március 13-án hozta világra első gyermekét.

Forrás: hirado.hu2021. 03. 26. 15:55
Világra jött Emma Stone első gyermeke Forrás: Flickr
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A TMZ értesülései szerint Emma Stone, a Kaliforniai álom Oscar-díjas sztárja, március 13-án hozta világra a csöppséget egy Los Angeles-i kórházban.

Részleteket egyelőre még nem tudni a kicsi érkezéséről, ahogy arról sem, hogy kisfiúval vagy kislánnyal gazdagodott-e családjuk, mindenesetre feltételezhetően az újdonsült anyuka és apuka is elvan ragadtatva a picurtól.

Emma és Dave még 2016-ban ismerkedett meg egymással egy tévéműsornak köszönhetően, de kapcsolatukat a legnagyobb titokban tartották, egészen egy 2019-es díjátadóig, ahol kéz a kézben jelentek meg a vörös szőnyegen.

Világra jött Emma Stone első gyermeke
Fotó: Flickr

Még ugyanebben az évben a 35 éves komikus-rendező megkérte Stone kezét, amit a közösségi médián keresztül jelentettek be a férfi Instagram oldalán, nem sokkal később pedig oltár elé álltak és szűk családi kör előtt kimondták a boldogító igent. A színésznőt idén januárban az utcán sétálva csípték el kerekedő pocakkal, így lehetett sejteni, hogy a baba is hamarosan megérkezik.

Az eredeti cikket IDE kattintva olvashatják!

Óriási az öröm a királyi családban!

Óriási az öröm, egészséges kisfiúnak adott életet II. Erzsébet királynő unokája, Zara Tindall.

Az örömhírt Zara férje, Mark Tindall erősítette meg a The Good, The Bad & The Rugby nevű podcastján, hozzátéve, hogy a pici a Lucas Philip Tindall nevet kapta.

A Philip nevet nem véletlenül választotta a pár, a királynő férje, Fülöp herceg előtt akartak vele tisztelegni.

Tovább...

 

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.