Egy héttel hamarabb mutatják be Ausztriában a Nincs idő meghalni című James Bond-filmet.

Rejtélyes olajszennyezés történt a Kapos folyón
Egy héttel hamarabb mutatják be Ausztriában a Nincs idő meghalni című James Bond-filmet.
A 007-es brit titkos ügynök 25. kalandjának bemutatása tavaly óta húzódik a pandémia miatt. Legutóbb október 8-ra tűzték ki a mozis forgalmazás kezdetét világszerte. A Universal Pictures osztrák honlapja azonban most újabb dátumot hozott nyilvánosságra.
A Daniel Craig főszereplésével, Cary Joji Fukunaga rendezésében forgatott produkciót Ausztriában már szeptember 30-tól láthatják a mozinézők. A honlap nem közölte, hogy Ausztriában miért mutathatják be korábban a filmet.
A koronavírus-járvány miatt világszerte sok mozi és számos mozilánc még nem nyitott ki. A Bond-filmet gyártó MGM stúdió azonban elvetette azt a megoldást, amit a Warner Bros. a bemutatásra váró szuperprodukciói – Tenet, Wonder Woman 1984 – esetében alkalmazott, vagyis a filmek streamingplatformon történő forgalmazását.
Az MGM szóvivője már tavaly leszögezte a Variety.com hollywoodi hírportálnak nyilatkozva, hogy a Bond-film nem eladó, a stúdió és az alkotók is mozis élményt akarnak szerezni vele a nézőknek.
Rekordszámú filmet lehet idén a legjobb film Oscar-díjára jelölni
Összesen 366 film teljesíti azokat a feltételeket, amelyek alapján jelölni lehet őket az amerikai filmakadémia által odaítélt legjobb film Oscar-díjára – jelentették be csütörtökön a szervezők.
A jelölhető produkciók között szerepel A kaptány küldetése Tom Hanks és Helena Zengel főszereplésével, a Herman J. Mankiewicz hollywoodi forgatókönyvíróról szóló Mank, Chloé Zhao A nomádok földje című roadmovie-ja, Aaron Sorkin A chicagói 7-ek tárgyalása című történelmi drámája, Regina King One Night in Miami című alkotása és a Még egy kört mindenkinek című dán vígjáték is.
Az Oscar-jelöléshez számos követelménynek kell megfelelni.
Egyebek mellett a filmnek legalább 40 percesnek kell lennie, és február vége előtt hat amerikai nagyváros egyikének mozijában vetíteni kell. Utóbbi feltételt azonban idén a pandémia miatt bezárt mozik miatt enyhítették, és most azok a filmek is beszállhatnak a versenybe, amelyeket nem forgalmaztak moziban, hanem streamingszolgáltatók mutattak be.
Rejtélyes olajszennyezés történt a Kapos folyón
Arany szivárog a föld magjából a felszínre
Jurassic Park: az ikonikus szereplők most és akkor – Leesik az állad, mennyit változtak! GALÉRIA
Budai Gyula: Ruszin-Szendi Romulusz a fürdőgatyáját és a felesége fürdőruháját is közpénzből vetette meg + videó
Eddig titkolta Törőcsik Franciska, most végre megmutatta: a rajongók szóhoz sem jutottak!
Európában most csak foghatják a fejüket: Londonban Magyarország mellett döntöttek, azt is elmondták, miért
Luke Littler: Ha ez megtörténik, akkor visszavonulok
Nem került közelebb a Serie A-hoz Nagy Ádám és csapata
Sókrízis: ezek a döbbenetes parajdi természeti katasztrófa okai
Az Ázsiából épségben hazatért motorost az 1-es főúton érte súlyos baleset
A budapestiek elmondták, mit gondolnak Ukrajna gyorsított csatlakoztatásáról
Itt az orosz bejelentés a világháborúról
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.