Komolyabb az Exatlon-bajnok sérülése, mint hitték

Szabó Franciska súlyos balesetet szenvedett a játékban, amit nem is folytathatott tovább.

Forrás: MW2021. 03. 24. 8:31
null
A kép illusztráció. Forrás: Pixabay
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Szabó Franciska azt mondja, 99 százalék, hogy műteni kell majd a lábát. Mint ismeretes, az Exatlon játékosa verseny közben sérült meg csúnyán, és bár hitt a gyógyulásban és a visszatérésben, végül el kellett hagynia a versenyt – írja a Ripost.

A kép illusztráció Fotó: Pixabay

A Bajnokok versenyzője már itthon van, vizsgálatokra vár – olvasható a Beol.hu cikkében.

„Korábban már volt egy bokaficamom, hamar vissza tudtam állni a versenybe. Ezért is hittem azt, hogy minél hamarabb vissza tudok majd állni. Engem is meglepett a hír, amikor Laci közölte, hogy

három szalag szakadt el, kettő részlegesen. Kilencvenkilenc százalék, hogy majd műteni kell”

– mondta el a Mokkában szomorúan Franci.

„Most még MR-vizsgálat vár rám. Az egyik legjobb bokaspecialistához fognak beutalni” – tette még hozzá az Exatlon versenyzője.

Korábbi cikkünkben egy szomorú eseményről adtunk hírt. „Megsemmisültem! Darabjaimra hullottam” – először szólalt meg Réka a tragédia után. Drámai pillanatokat élt meg a Schobert család, mikor szombaton karjaik közt halt meg Réka édesanyja. Mérhetetlen a fájdalmuk, teljesen összeomlottak: drámai pillanatok után gyász a Schobert családban.

 

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.