Kórteremmé alakítják Rózsa György otthonát

Saját házában is kórházi környezet fogadja majd Rózsa Györgyöt. Elektromos ággyal könnyíti meg lánya a rehabilitációt azután, hogy nemrég komoly balesetet szenvedett – olvasható az Origó cikkében.

Forrás: ORIGO2021. 08. 16. 12:14
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Rózsa György július 8-án a rákospalotai temető előtt elesett és a csípőcsontja eltörött, amit azonnal meg is műtöttek. Azóta az Országos Reumatológiai és Fizioterápiás Intézetben fekszik. 

„Valószínűleg augusztus 25-ig bent kell maradjak még, mielőtt hazaengednek még nagyobb kontrollvizsgálat vár rám. Az orvosaim folyamatosan dicsérnek, hogy mennyire jól halad a gyógyulásom. Minden délelőtt gyógytornán veszek részt, délután meg sétálok egy kicsit a kórház folyosóján és az ágyban fekve is tornáztatom magamat. Persze odafigyelve, hogy ne erőltessem túl magamat, mert nagyobb baj is lehet belőle” – mesélte a Borsnak.

Lányáék már elkezdték felkészíteni a tévés otthonát, hogy minél könnyebb legyen az otthon tartózkodása. Mindamellett, hogy a család látogatja őt, gondozó is segít majd a hétköznapokban. Ezenfelül minden második napon foglalkozik vele a gyógytornász és heti kétszer egy gyógymasszőr is meglátogatja.

„A lányom még egy elektromos kórházi ágyat is bérelt nekem, aminek meg lehet emelni a fej- és lábrészét, abból könnyebben ki tudok majd kelni” – mondta, és azt is elárulta, hogy az ágy a nappaliban kap majd helyet.

A tévésnek még vannak fájdalmai és éjszakánként van, hogy két-három alkalommal is felébred, olyankor bevesz egy fájdalomcsillapítót, és reméli, decemberre elhagyhatja a sétabotot.

Az eredeti cikket ITT érheti el.

Borítókép: MTVA/Zih Zsolt

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!
Országgyűlési választás2026. április 12. Minden hír a választásról

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.