Vagy csak tudta, de nem sejtette, ahogyan Sylvester Stallone az Oscárban? Nem, erről szó nincs, szokásos hollywoodi pletykáról van szó csupán, melyet egy nappal a hír elterjedése után maga Caine cáfolta Twitter oldalán, sőt a Varietynek is megerősítette, nem tervezi a visszavonulást.
Caine persze azért picit hibás a dologban, ugyanis korábban a BBC rádió Kermode and Mayo’s Film Review műsorában a Best Sellers című vígjátékáról így nyilatkozott:
Elég vicces, hogy ez lett az utolsó szerepem, de tényleg. Hisz két éve nem dolgoztam és a gerincemmel is problémák vannak, ami kihat a lábamra is, nem igazán tudok járni.
Ebből persze sokan arra következtettek, hogy Caine nem is vállal több munkát. Az igazság az azonban, hogy két forgatókönyvvel is megkeresték a 88 éves sztárt, így aztán a jövőben akad majd munkája, ha a pandémia idején lazíthatott is.
Ami a nyugdíjazást illeti, több mint 50 évig keltem hatkor, hogy forgatni induljak, és még nem dobtam ki az ébresztőórámat.
- nyilatkozta a színész a Varietynek, majd ezt Twitter oldalán is nyomatékosította.
Nem vonultam vissza, de ezt sokan nem tudják.

Első Oscar-díját a legjobb mellékszereplő kategóriában Woody Allen Hannah és nővéreiben nyújtott alakításának köszönhette 1986-ban. A kilencvenes években sem volt kevésbé tevékeny, a Little Voice, Az Árvák hercege és A csendes amerikai című filmekben alkotott maradandót.
Ezután olyan kasszasikerek következtek, mint a Christopher Nolan rendezte A sötét lovag, az Eredet és A sötét lovag – Felemelkedés, valamint a Szemfényvesztők első és második rész, a Kingsman: A titkos szolgálat, a Vén rókák és a Tenet.
Gazdag pályafutása során több mint 130 filmben szerepelt. 2000-ben II. Erzsébet királynő lovaggá ütötte, a brit nemesek közé apja iránti tiszteletből Sir Michael Micklewhite néven vonult be.
Az eredeti cikk IDE kattintva érhető el.
Borítókép: Michael Caine brit színész (MTI/EPA/Guillaume Horcajuelo)