Poptörténelem: Fenyő Miklósban rossz érzéseket keltett Dollyék leválása

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Magyar Nemzet

A hazai poptörténetben is volt számos csúnya válás, zenekari szakítás, amely után a korábbi zenésztársak nem beszéltek éveken át. Most a ritkán nyilatkozó Fenyő Miklós egy régi interjúját vettük elő – írja az Origo.

Forrás: origo.hu2021. 10. 26. 13:19

 „A név tőlem származik, én adtam neki. Ezt legandaoszlatandó mondom, mert sok a mendemonda a név körül, hát most leszögezem: tőlem származik. Életemnek abban a szakában találkoztunk, amikor rettenetesen fel voltam dobva - a nagy Hungária '81-82-es éveit írtuk - ekkor találkoztam azzal a remegő lábú IV. gimnazista fiúval, akit ma mindenki Flipper Öcsiként ismer, s akit én arra biztattam akkor, hogy bátran álljon ki a közönség elé, sikere lesz, csak akaratra és elszántságra lesz szüksége."

„Nekem akkor az volt a tervem, hogy szervezek a Hungária mellé egy másik együttest - ez lett a rock and rollt játszó Clips, és ha sikerül, akár a Hungária előzenekara is lehetnek. Ennek a bandának a frontembere lett Öcsi, akit három nagyon klassz jampi srác kísért. 

Úgyhogy amikor Szikora kivált a Hungáriából, addig erőszakoskodtam, míg Öcsi került a megürült helyre, azóta ismert a története

 – mondta Fenyő még 1989-ben.

A Hungária szétesése után Fenyő kiadott egy Miki című lemezt, amely sikeres lett, 150 ezer darabot adtak el belőle, majd a breakkel próbálkozott és megalapította a Modern Hungáriát, amely a Modern Talking sikereit próbálta meglovagolni. Flipper Öcsi pedig a Hungária után a Dolly Rollt választotta.

Az eredeti cikket ITT érheti el. 

Kiemelt kép: Fortepan/Urbán Tamás

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.