A tinivígjátékok mindig is kiválóan reflektáltak arra a korszakos miliőre, amelyben készültek. A Meglógtam a Ferrarival vagy a Kockázatos üzlet serdülő bűnözői a 80-as évek önfeledt popkultúrájában kergették az amerikai álmot, sérthetetlenséget kölcsönözve Wayfarer napszemüvegeiktől.
Helyüket a zsánerben napjaink hiperérzékeny hipszterei örökölték. Sodródó művészlelkek, akik már a melodráma valósága felé húznak, megidézve a független mozgóképgyártás kívülállóságából fakadó önkifejező képességét, ahogy azt Earl, Greg és az általuk készített ötletes, klasszikusokat kifigurázó házivideók is mutatják az Én, Earl és a csaj, aki meg fog halni című filmben. Ekképpen a leukémiás osztálytársával anyja nyomására barátkozó fiú története a saját regényét forgatókönyvvé adaptáló Jesse Andrews vagy a rendező, Alfonso Gomez-Rejon generációs élménye is lehetne.
Rögtön ki is ütközik, hogy a direktor is jobban tud érvényesülni ebben az indie környezetben, hiszen bemutatkozó alkotása, a Rettegés alkonyat után című horror folytatás/feldolgozás kissé lassú volt saját műfajához képest. Második nagyjátékfilmjének azonban már nem árt ez a megfontoltság. Nem is meglepő, hogy az Én, Earl és a csaj, aki meg fog halni meghozta Gomez-Rejon számára a nagy áttörést, többek között a Sundance Filmfesztivál zsűrijének nagydíját.
A dolgozat súlyát az adja, hogy a fiatalok mindennapi problémái mellé – mint a barátság, szerelem, kirekesztettség vagy a továbbtanulás, pályaválasztás – beemeli az elmúlás távoli lidércét. Ám sajnos ebben a karakterorientált környezetben a főhősök néha hajlamosak idegesítővé válni – túlságosan a végletekben mozognak, vagy kiábrándítóan kínosak, máskor pózőrségbe hajlóan lazák –, olykor a minimalista aláfestő zenével egyetemben.
A kezdeti, humorra jól kihegyezett felütés után Earlék kalandja kissé leül, epizodikussá válik, ugyanakkor ezen lüktetés segítségével készíti elő a rendező filmje komoly gyomrosait is, amelyek után gyakran csak hüledezik a néző. Ezek mégsem nyomják agyon az ember hangulatát, összességben pozitív utóízt hagyva maguk után: inkább meghatják vagy elgondolkodtatják a nézőt, és ez az, amiben a mű ereje rejlik.
Az Én, Earl és a csaj, aki meg fog halni kedves mozis átvezetés a nyárból az őszbe, és ha az Amerikai Filmakadémia nem találja túl fiatalosnak, a fesztiválsikerek után lehetséges, hogy az Oscar-jelöltek közt is viszontláthatjuk majd. Maradandósága, időtállósága ellenben ezzel együtt is kérdéses.
(Én, Earl és a csaj, aki meg fog halni, színes, feliratos, amerikai filmdráma, 105 perc, 2015, Rendező: Alfonso Gomez-Rejon, forgalmazó: InterCom)
