Kína is Matt Damon életéért küzd

A 78 éves Ridley Scott Mentőexpedíció című filmje üdítő színfolt az űrfilmek világában.

Kárpáti György
2015. 10. 02. 7:25
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Az idén már másodszor bizonyosodott be, hogy jó az öreg a háznál, bár színészek sora panaszkodik és mellőzött karrierjük a bizonyság rá, hogy ötven felett egyszeriben igen nehézzé válik megkapaszkodni a gyorsan felejtő és meglepően hálátlannak bizonyuló Hollywoodban, George Miller után Ridley Scott is bizonyítja, hogy akár hetvenen túl is lehetséges tartani a tempót a fiatalokkal. Sőt, a két rendező nem csak tartja, diktálja is a tempót, ráadásul a legnehezebb és legköltségesebb műfajokban, az akciófilmben és sci-fiben teszik mindezt. A Mad Max: A harag útja után most a Mentőexpedícióról mondható el, hogy az év egyik legjobb szórakoztató darabja, hogy ilyet, ebben a formában, látvánnyal, költségvetéssel és profizmussal más, Hollywoodon kívül jelenleg nem tud a világon.

De még Amerikában is kevesen képesek azt a rutint bemutatni, amit Ridley Scott konzekvensen hoz, mondjuk a 36 évvel ezelőtt készült A nyolcadik utas: a Halál óta. Scott szerencséjére most éppen az űrkalandok reneszánszát érjük, így gond nélkül lehet beleállni egy százmillió dolláros látványfilmbe, amelyben Matt Damon űrhajóst ott felejtik a Marson. Kérdés, hogy a Gravitáció Oscar-esője vagy a Csillagok között gigantikus kasszasikere megismételhető-e a Mentőexpedícióval, ám ilyen mérföldkövek elérése nélkül is gond nélkül az év legjobbjai között lesz az elszámolásnál a mostani marsi küldetés. 2011 egyik sikeres bestsellerének adaptációja mindenekelőtt látványos és humoros mozi, amelyben egy marsi vihar következtében hátrahagynak egy halottnak gondolt asztronautát.

Utóbbi azonban nemcsak hogy túléli az ítéletidőt, de botanikus végzettségével és némi MacGyver-i leleménnyel úgy dönt, hogy fittyet hányva a nem túl fényes űréletkilátásaira, kolonizálja a bolygót, és kibekkeli, hogy a következő, négy évvel később esedékes űrexpedíció megérkezzen. Damon ugyan jelenetei többségében magányos Robinsonként harcol a marsi elemekkel, de mindezt a technika és humor köntösében igen szórakoztatóan teszi.

Függetlenül az ábrázoltak életszerűségétől és realitásától, egy laikust garantáltan lekötnek az emberi ürülékből létrehozott krumpliültetvény hétköznapjai, a vízlecsapódás és nitrogénkivonás idilli pillanatai. Ha pedig ez nem lenne elég, még egy high-tech kommunikációs attrakció részeként csodával határos túlélését a Földön is észlelik, s kezdetét veszi egy mentőexpedíció szervezése. A párhuzamos események két órára elegendő izgalmat adnak, amelyben még az olyan apróságok felett is szemet hunyhatunk, mint a peremhelyzetekben elmaradhatatlan amerikai nemzeti pátosz, vagy a kötelezően érkező nemzetközi megbékélés üzenete – ezúttal egy kínai–amerikai űrösszefogás részeként.

A Mentőexpedíció NASA PR-nak sem utolsó: ha valaki nem sokra tartja a sci-fi műfaját vagy az űrutazás izgalmait, ez legyen az a film, amellyel esélyt ad a változásnak.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.