Batman Superman ellen: a régen várt összecsapás

Nem teljesen elbaltázott Zack Snyder filmje, de a két szuperhősről jobb mozit is lehetett volna forgatni.

Nagy fába vágta a fejszéjét a film rendezője, Zack Snyder: rá hárult a feladat, hogy filmre vigye a DC Comics világának két ikonikus karakterét egy mozin belül, ráadásul össze is kellett ugrasztania őket.

A film a 2013-as Az acélember című mozi folytatása, és a denevérnek öltözött főszereplőn kívül nem sok köze van a Christopher Nolan-féle, Batmant a főszerepbe állító Sötét Lovag-trilógiához. A két szuperhős  összecsapásának hátteréről annyit elárulunk, hogy Bruce Wayne, vagyis Batman finoman szólva sem boldog amiatt, hogy Superman (Henry Cavill) a Zod tábornokkal folytatott csatája mellékhatásaként gyakorlatilag porig rombol egy fél várost, benne a Wayne vállalat központi épületével. A gothami milliárdos elveszít rengeteg kollégát és barátot, és rögeszméjévé válik, hogy Superman veszélyes az emberiségre.

Mielőtt Batmant a szegény ember tiszta szívű Robin Hoodjának tekintenénk, érdemes megnézni, hogy miként látja őt Superman: egy kiskirálynak, aki otthon, Gotham városában ellenőrizhetetlenül csinál, amit csak akar, és ha éppen egy bűnözőből veréssel vagy kínzással kell kicsikarni információt, gond nélkül megteszi. Alteregója, Bruce Wayne egy lecsúszott milliárdos, aki jobb híján piálással vagy nők hajkurászásával tölti idejét. A film a két szuperhős párharcáról szól és arról, képesek-e végül összefogni egy közös ellenséggel szemben.

A történet központi kérdése, hogy mennyi hatalmat lehet gond nélkül összpontosulni hagyni egy ember kezében, hol van az a pont, ahol már nem elég csak bízni valaki jó szándékaiban. Mi a fontosabb: az emberiség függetlensége, vagy egy általunk ellenőrizhetetlen, isteni hatalommal felruházott, de ismeretlen motivációkkal rendelkező személy segítsége. Noha Superman Metropolis városának és gyakorlatilag az egész világnak ünnepelt hőse, míg Batman egy bűnözőket verő, kiégett igazságosztó, mindkettejüket ugyanezzel a dilemmával szembesítik. Létezhet-e olyan hatalom, mely ellenőrizhetetlen, mégis a jó célt szolgálja, hogy bízhatnánk valamiben, amit az ember nem tud irányítani?

Sokan a film hibájaként rótták fel, hogy a karakterek, még a főszereplők sem kellően kidolgozottak, nem mindig érteni teljesen a hátterüket, motivációikat. Noha a helyzet azért nem annyira tragikus, mint azt néhány kritikus állítja, annyi valóban igaz, hogy a DC-képregények ismerői, valamint azok, akik látták Az acélembert, talán valamennyivel könnyebben kiigazodnak majd a történeten. Ennek ellenére elmondható, hogy a film – még ha finoman szólva sem tökéletes – ezek ismerete nélkül is érthető, ha kellően figyel az ember.

A színészek közül Ben Affleck meggyőzően alakítja a lecsúszott Bruce Wayne-t, vagyis a dühös és elszánt Batmant, aki már-már megszállottja lesz az isteni erővel rendelkező Superman (alteregója: Clark Kent) kiiktatásának. A repülő szuperhőst alakító Henry Cavill sem játszik rosszul, ám tőle némileg erősebb alakítás bőven belefért volna. Annyit látni azonban, hogy kettejük közül a megkeseredett milliárdost hozó Affleck tűnik az erősebb választásnak.

A kritikák pozitívan szólnak a Csodanőt alakító Gal Gadot-ról: ő valóban nem rossz, ám a mostani szerepléséből azért messzemenő következtetéseket korai lenne levonni. Jövőre jön ugyanakkor az ő karakterét középpontba állító mozifilm, Gadot-val a főszerepben.

A film központi figurája még Superman klasszikus ellenlábasa, Lex Luthor (Jesse Eisenberg). Bár a fiatal Luthor megszemélyesítésének minőségétől előzetesen lehetett tartani, Eisenbergnek sikerült hoznia az elmebeteg „zseni” karakterét, igaz, helyenként túlzásba is viszi, néha a mondandója pedig egyenesen átmegy közhelyparádéba. Az ember érzése az, hogy erre a filmre lehetett volna jobban átgondolt Luthor-karaktert is készíteni.

A mellékszereplők közül egyértelműen a Bruce Wayne komornyikját és segédjét, Alfredot játszó Jeremy Ironst lehet kiemelni, rajta érezhető, hogy ezt, a jelen filmben eléggé behatárolt karaktert jól hozza.

A film rendkívül pörgős első fél óra után jól érzékelhetően „belassul”, ízlés dolga, hogy ez jó-e vagy rossz. Az viszont nem túl szerencsés, hogy a lassabb rész sem fordít elég energiát a karakterek kibontására. Van két fickó különleges képességekkel, akik bizonyos okokból utálják egymást – nagyjából ennyi.

A mozi utolsó része, ahol kettejüknek előbb egymással, majd egy közös ellenséggel is meg kell küzdenie, látványos, azonban ez nem feltétlenül kárpótol a film egyértelmű gyenge pontjaiért. Ráadásul vannak benne totálisan értelmetlen dolgok is: Superman szerelme, Lois Lane például elsüllyeszt egy fegyvert – ami később még jól jöhetne a közös ellenséggel szemben – úgy, hogy arra látszólag semmi oka, mintha csak felesleges problémákkal akarták volna bonyolítani a filmet.

Van egy pont, ahol a DC Comics-univerzumból már ismert több más szuperhőst is bemutatnak – ez nagyon jó kikacsintás, de amellett, hogy a tervezett későbbi filmek karaktereinek bemutatásához jól jön, túl sok értelme nincs, lévén egyenként körülbelül fél perc jut rájuk.

Az egész film alatt nem hagyja nyugodni a nézőt, hogy ebből az egészből többet is kihozhattak volna. Adott két népszerű szuperhőskarakter, jó a látvány, és ugyan a mozi még szórakoztatónak is nevezhető, úgy érezhetjük, ez még kevés, nem áll össze koherens egésszé.

Javítani lehet: a tervek szerint 2017-ben és 2019-ben, két részletben jelenik meg az Igazság ligája, mely folytatja Az acélemberrel megkezdett és a mostani filmmel kiegészített sorozatot.