A bevágott stúdiófelvételekben, tévéshow-kban és interjúkban megidézett életvidám, szenvedélyes rockcsillag alakját elhalványítja a testvérek, egykori zenésztársak, barátok, szeretők visszaemlékezéseiből és a szülőknek hazaírt levelekből összeálló szélesvásznú kép, amely feltárja Joplin összetett személyiségének mélységeit. A magányos és szomorú lány alakjáról, boldogság utáni kétségbeesett és reménytelen vágyáról, csillapíthatatlan szeretetéhségéről persze az életrajzi leírások is értekeznek. Berg azonban, ahogy filmjének eredeti címe – Janis: Little Girl Blue – is jelzi, áthelyezi a mítosz hangsúlyait. A bálványt persze ha akarná, sem tudná ledönteni, mellette azonban piedesztálra emeli a gyermekkorát magával cipelő esendő embert.
Janis Lyn Joplinnak csupán néhány év adatott meg a csúcson: 1970. október 4-én herointúladagolásban halt meg Los Angelesben, így az elsők között került fel a 27 évesen elhunyt zenészlegendák listájára. Míg Jim Morrisont elsősorban a gondolatai, Jimi Hendrixet a gitárjátéka, Joplint az énekhangja emelte be a „27-esek klubjának” Három J néven emlegetett szűkebb elitjébe. Sámáni révületű, zabolátlan és szenvedélyes előadásmódjuk önmagában is hadüzenet volt a konvenciók ellen.
Joplin sosem lengette a feminizmus zászlaját, és nem hirdette az esélyegyenlőséget sem: megtestesítette ezeket – s így jócskán megelőzte a korát. A film végére felmerülhet bennünk, hogy a céltalan celebrémek és transzzsírmentes műdívák világában éppoly nagy szükség volna rá.
(Janis – A Janis Joplin-sztori. Színes és fekete-fehér, feliratos amerikai dokumentumfilm, 103 perc, 2015. Rendező: Amy Berg.)
Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!