Tavaly Cannes-ban az Un certain regard versenyszekcióban szerepelt Radu Muntean Az alsó szomszéd című filmje, amely Corneliu Porumboiu filmjének társaságában az elmúlt évekhez képest visszafogott román delegációt jelentett a világ legrangosabb filmfesztiválján. Végül sem Az alsó szomszéd, sem Porumboiu A kincs című drámáját nem díjazták, ami után többen máris a román film nagy sorozatának végét vizionálták. Kétségtelen, hogy immár több mint tíz éve robbant be a világ élvonalába néhány, addig ismeretlen, ám annál tehetségesebb román rendező, aki éveken át letarolta a fontos filmfesztiválokat.
Az idén Munteant zsűritagnak hívták vissza az Un certain regard szekcióba, a nagyjátékfilmes programban pedig mindjárt két alkotó, Cristi Puiu és Cristian Mungiu is versenybe száll, ráadásul mindkettőt esélyesnek tartják a végső győzelemre is. Ez is mutatja, hogy milyen hihetetlen szellemi utánpótlás van még a román filmben, ráadásul a társadalomkritikai attitűdre a szomszéd országban is nagyobb szükség van, mint valaha.
A lapunknak Cannes-ban nyilatkozó Muntean a magyar mozikba most kerülő Az alsó szomszéd kapcsán elmondta, története abból az emberi tulajdonságból indult ki, hogy egy társasházban élő emberek mindig inkább magukkal foglalkoznak, és még a szomszéd gyanús viselkedésére is hamarabb mondják, hogy nem az ő gondjuk. Filmjének főhőse tanúja lesz, amint alsó szomszédja egy családon belüli vita során gyilkosságot követ el. A férfi dilemmája – hogy értesítse-e a hatóságokat – lassan, de biztosan sikkad el a román bürokrácia tengerében. „Az alsó szomszéddal nem akartam a teljes román társadalomról kritikát alkotni. Sokkal inkább foglalkoztatott az egyén erkölcsi dilemmája és az, hogy miképp reagálhat valaki egy ilyen teljesen váratlan és előzmények nélküli tettre” – magyarázta a film elkészítésének fő indítékát Muntean.
A rendező ennek megfelelően sem a gyilkos, sem a gyilkosság tehetetlenségben fuldokló szemtanúja felett nem akart ítélkezni, sokkal inkább a román újhullám filmjeihez hasonlóan a nézőt akarta a komfortzónájából kirángatni és arra kényszeríteni, hogy a kellemetlen szituációba belehelyezze magát. Muntean az ötletet több mint tizenöt évvel ezelőtt egy újságcikkből vette, ahol a szomszéd a családon belüli erőszakot hallva nem tett semmit, pedig például zajkeltéssel megakadályozhatta volna a tragédiát. Muntean a főszerepet ezúttal nem színészre, hanem egy civilben a filmszerepéhez hasonlóan autóregisztrációval és műszakiztatással foglalkozó férfira bízta. Egy mindent kontrolláló emberről van szó, akit a rendező tudatosan helyezett olyan konfliktusba, ahol az irányítás kicsúszik a kezei közül.
„Istent játszani nem akar, hogy a gyilkos sorsa felett döntsön a feljelentésével, de hallgatásával óhatatlanul bűnrészessé válik” – magyarázza a férfiról a rendező, aki szerint abban reprezentálja a karakter a román társadalmat, hogy mint családfőnek az egója felülemelkedik a körülményeken, és mindenáron leplezni akarja nyilvánvaló gyengeségeit. A román társadalomról a rendező tudtán kívül azzal is sokat mesél, hogy a főszereplő az autóregisztrációk során milyen korrupt eszközökkel igyekszik lerövidíteni az indokolatlanul hosszúra nyúló bürokráciát.
Muntean a román újhullám egységes esztétikai stílusával kapcsolatban úgy fogalmazott, nem beszélnek össze vagy másolják tudatosan egymást a rendezők, inkább arról van szó, hogy gondolataikat hasonló filmnyelvi megoldásokkal tudják a legkifejezőbben közvetíteni a nézőknek. De az elmúlt időszakban a román film stílusa is változik és sokszínűbbé válik a megítélése szerint. A román filmek mostanra egyértelműen különbözőek, állítja, de kétségtelen, hogy tudatos ellenkulturális magatartás húzódik meg a mögött, ahogy a korábbi román filmstílussal szakítva valamennyien kortárs társadalmi közegbe helyezett realista történeteket kezdtek el mesélni – a régitől radikálisan eltérő esztétikával.
