Stevens hozzátette, fontos, hogy a színész nem kinyilatkoztat a filmben, nem prédikál a veszélyekről, hanem beszélget a témában jártas szakértőkkel. Meghallgatja őket, és ugyanúgy kérdez, ahogy azt a nézők is tennék. Így sokkal könnyebben érthető és fogyaszthatóbb a film, mint egy tudományos munka – magyarázta a rendező. Hozzátette, nagy megtiszteltetés volt Leóval dolgozni. Korábban még sosem forgattak együtt, de a dokumentumfilm producere, az Oscar-díjas rendező, Martin Scorsese hasznos tanácsokkal látta el Stevenst. – Ő már ötször rendezte Leót, pontosan tudta, hogyan kell instruálni.
A film október végi bemutatója gyanúsan közel esik az amerikai elnökválasztáshoz, nem egészen véletlenül. Stevens kifejtette, a klímaváltozás és a politika szorosan összefüggnek, nem lehet az egyik nélkül a másikról beszélni. – Sajnos jelen pillanatban ott tartunk, hogy a két elnökjelöltünk közül az egyik nem hisz a globális felmelegedésben. Ha Donald Trumpot választják elnöknek, minden eszközzel harcolni fog a környezetvédelmi törvények ellen. Ez pedig az egész világra hatással lehet.
A dokumentumfilm látványos eszközökkel elemzi a nagy olajcégek és a globális felmelegedés tényét tagadó politikusok közötti, millió dollárban kifejezhető összefüggéseket. Mivel ezek a politikusok mind a republikánus párt tagjai, az Özönvíz előtt komoly állásfoglalás az elnökválasztás finisében. Fisher Stevens azonban nem hiszi, hogy a munkája jelentősen befolyásolhatja a versengést.
– Nagyképűen hangozna, ha azt mondanám, hogy hatással lehetünk az elnökválasztásra – fogalmazott a rendező. – Szeretném, ha így lenne, de nyilvánvalóan kicsi az esélye. Ennek ellenére, mindent megteszünk, ami tőlünk telik: egyetemeken vetítjük a filmet, előadásokat tartunk, körbejárjuk az országot, hogy a klímaváltozás hatásairól beszéljünk az embereknek. Abban mindenesetre bízom, hogy akik megnézik a filmet, elgondolkodnak azon, hogy vajon milyen emberre adnák le a szavazatukat.
Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!