Így született meg Isaura, Paula és Paulina

Hogy született Isaura és társai? Kis szappanopera-történelem, avagy limonádéval az analfabetizmus ellen.

Lucelia Santos, Detre Annamária. Marcos Paulo, Mihály Győző A Kisasszony.

A harminc felettiek nagy részének minden bizonnyal ismerős ez a felkonferálás. Húsz évvel ezelőtt senki sem úszhatta meg, hogy kapcsolgatás közben bele ne fusson egy-egy latin-amerikai telenovellába (magyarul: teleregénybe).

Sokan olyannyira megkedvelték az itthon újnak számító műfajt, hogy Isaura, a rabszolganő szabadságát követelték, vagy a látássérült Esmeralda szemműtétjére szerveztek gyűjtést. 

A telenovellát (teleregényt) gyakran összekeverik az amerikai soap opera-val, azaz szappanoperával. A telenovella kevesebb, maximum 100-150 részből áll, regényszerűen azonos történetet folytat, míg a szappanopera hosszabb (akár éveken át tartó), nem feltétlenül szorosan összefüggő részekből áll. Másik nagy különbség, hogy a telenovellát eredetileg csak spanyol és portugál ajkú országokban készítették. 

Nálunk a Szomszédokat teleregénynek hívták, pedig műfajilag inkább a szappanoperák közé sorolható.

Míg nálunk csupán egy adott réteget szegezett rendszeresen a képernyő elé, egyes latin-amerikai országokban a telenovella-nézés olyan szerves része a mindennapoknak, mint a reggeli dugó. A kilencvenes évek Venezuelájában például legalább hat órán keresztül, óránkénti váltással más-más telenovellát sugároztak a csatornák. Ezek a történetek már az iskolákban is egyfajta kommunikációs csatornaként működtek. Akkor még nem volt okostelefon, sőt számítógép sem a lakások többségében, így a szabadban töltött órák mellett a telenovellák kibeszélése volt az egyik társasági tevékenység. Aki pedig kimaradt, lemaradt.

A fiktív történeteket melodramatikusan előadó műfaj még az ötvenes években született. Az első telenovella egy kubai rádiós regény, az El Derecho de Nacer (A születéshez való jog) alapján készült. Ez még csak egy teszt volt, a készítők meg akarták nézni, mit szól hozzá a közönség. A nézettségi adatok már elsőre olyan elsöprőek voltak, hogy számos latin-amerikai ország hasonlók gyártásába fogott.

Az ötvenes évek első teleregényei Kubában, Brazíliában és Mexikóban készültek. Kezdetekben szinte kizárólag romantikus, rózsaszín telenovellák (novellas rosas) mentek, ugyanarra a sémára építve: egy fiatal nő és férfi egymásba szeret (előbbi általában szegény, utóbbi kő gazdag), de környezetük különböző akadályokat görget eléjük, így meg kell küzdeniük egymásért. 

Ma már a rózsaszín novellák háttérbe szorultak, az évek során számos alműfaj fejlődött ki. Többek között ifjúsági, gyermek (ilyen volt a Magyarországon is sugárzott Sonadoras, és az egyik legsikeresebb, az én gyerekkoromban divatos és amúgy kitűnő A körhinta, spanyolul Carrusel), kosztümös, ranchero (egy adott birtokon játszódó történet), villagonista (amikor a történet főhőse nem egy tiszta lelkű, hanem bűnös ember), és az egyik legnépszerűbb, a narkónovella, amelynek középpontjában a szervezett bűnözés, a kábítószer-kereskedelem és drogbárók állnak. 

A telenovella szép lassan világméretű biznisszé avanzsált. A hatvanas évektől egyes televízióadók első számú befektetési platformja lett. Venezuelában a Venevisión, Mexikóban a Televisa, Brazíliában pedig az O’Globo nemcsak tömegesen gyártotta, de jó pénzért más országokba is értékesítette a teleregényeit (Kubában a nemrég elhunyt Fidel Castro forradalma után teljesen megszűnt a klasszikus telenovellák gyártása). Bár azóta többen is beszálltak a gyártási versenybe (mint például Mexikóban a TV Azteca), a fent említett adók a mai napig szinte monopolhelyzetben vannak országaikban. 

A szakemberek szerint a telenovellák kezdeti sikere két okra vezethető vissza. Egyrészt arra, hogy a történetek képesek kirántani a mindennapok szürkeségéből az embereket, akik elképzelhetnek maguknak egy más életet, ami bár ugyanolyan sanyarúan indul, mint az övék, mégis happy enddel végződik. A másik ok a folyamatosság és a megszokás. Éppen ezért, ha egy producer sikeres terméket gyártott, megmaradt a kaptafánál, nem nagyon variált a következő történet felépítésével. 

Ennek később meglett a hátránya is. A venezuelai Venevisiónnál például az elmúlt évtizedben erős visszaesés tapasztalható a gyártásban. Ez nemcsak a politikai nyomásgyakorlás, de a klasszikus „szegény lány, gazdag fiú” történet túltolása miatt is van. Kolumbiában, Argentínába, Chilében és Mexikóban ezzel szemben az alkotók sikeresen idomultak az újabb problémákhoz, így egyre többször a kábítószer-kereskedelem, a társadalomkritika és sokszor a humor vált a teleregények központi elemévé.

Azoknak a csatornáknak, amelyeknek sikerült közkedvelt gyártókat szerződtetniük, a mai napig a telenovellák adják a műsor gerincét, azaz azok sikerétől függ, hogy mennyire tudnak eladni más műsorokat. Ezek után nem véletlen, hogy a legtöbb pénzt ezek gyártásába ölik. 

Ami a külföldi terjesztést illeti, a kínai, olasz, spanyol, török, Fülöp-szigeteki, indonéz és egyes kelet-európai országok közönsége a leginkább vevő a telenovellákra. Magyarországon a legnépszerűbbek a Paula és Paulina, a Vad angyal, Rabszolgasors, a Rosalinda, a Marimar, a Sonadoras és a Betty, a csúnya lány voltak. 

Magyar sztár hősnő

Az itthon is forgalmazott telenovellák egyikében sem szerepelt a magyar származású Catherine Fulop, Venezuelában a nyolcvanas-kilencvenes évek egyik legnagyobb sztárja volt. Édesapja 1956-ban emigrált a dél-amerikai országba és egy venezuelai nőt vett feleségül. 1965-ben megszületett Catherine, aki 21 évesen harmadik lett a Miss Venezuela szépségversenyen. Ennek köszönhette többtucatnyi szerepét, számos telenovellában játszott. Egy ideig a Rosalindából ismert Fernando Carrillo felesége volt. Második férjével, Osvaldo Sabatínivel élnek Argentínában, jelenleg műsorvezetőként dolgozik.

Annak ellenére, hogy sokszor ciki bevallani, hogy valaki telenovellát néz, a történelem során a limonádéknak voltak pozitív, társadalomformáló hatásai is. 1975-ben a mexikói munkásosztály fele analfabéta volt, és a kormány képzései, programjai ellenére a helyzet semmit sem mozdult előre. Miguel Sabido rendező-producer ekkor úgy döntött, hogy a legnépszerűbb szórakozási formán keresztül küld üzenetet. Megszületett a Ven conmigo (Gyere velem), amelyben egy idős, analfabéta férfi egy írást-olvasást oktató programban vesz részt, és az egyik legmeghatóbb jelenetben életében először felolvas a lányának. Ez a burkolt ösztönzés olyan sikeres lett, hogy pár epizód után 250 ezren jelentkeztek az állami kurzusokra. Később még többen.

A jelenség mára már annyira a popkultúra része, hogy nem olyan régen Telenovella címmel indítottak sorozatot. A vígjáték egy telenovella színfalai mögé bújva mutatja be a főszereplőt, aki a kamerán kívül és a vásznon hasonlóan izgalmas életet él.