A 2014-ben nagy sikert aratott VAN valami furcsa és megmagyarázhatatlan után újabb magyar film készült a harmincasok útkereséséről. Moll Zoltán Víziváros című, „középhosszú” játékfilmje az „elköltözőkről és itt maradókról” szól, vagyis azokról, akik elhagyják az országot, és azokról, akik nem. Miért megyünk, és miért maradunk itthon? Mi lesz azokkal, akik elmennek, és mit kezdhetünk az űrrel, amit maguk után hagynak?
2013 tele. Igor (Dömötör András) először érkezik haza azóta, hogy Hollandiába költözött. Nem tudja, miért is jött, és hogy meddig marad. Barátjával, Márkkal (Vajda Milán) látszólag céltalanul járják a Víziváros utcáit. Aztán Igor megismerkedik egy lánnyal (Kurta Niké), a kapcsolatot azonban minden percben bizonytalanná teszi a tény, hogy Igor csak ideiglenesen van itthon.
A Víziváros több szempontból is kakukktojás a kortárs magyar filmgyártásban. Először is 50 perces hosszával már nem rövidfilm, de még nem éri el egy mozifilm átlagos hosszát. Erről a rendező a film első vetítése előtt azt mondta, hogy ha egy nagyjátékfilm a regény, a rövidfilm pedig a novella, akkor a Víziváros kisregény lett. De ott a témakezelése is: az útkeresés, a generációs bizonytalanság ábrázolásmódja és kommunikációja. Mindenekelőtt a párbeszédek, amelyek elsőre talán idegenül hatnak. A töredezett, helyenként enigmatikus, hol minimalista, hol szándékosan felülstilizált párbeszédeket nehéz bármilyen más magyar filmhez hasonlítani. Igazi dumálós film, ahol azonban a duma lényegesen intellektuálisabb és elvontabb annál, amihez hozzászokhattunk.
Ugyanez áll az elbeszélésmódra is. Kis idő után rádöbbenünk, voltaképpen a hazatérés és az elvágyódás analízisét láthatjuk a vásznon. Mintha a szemünk előtt szednék darabjaira az érveket, ellenérveket, gondolatokat és érzelmeket a költözésről, változásról és hiányról. – Ez nem te vagy – mondja Márk többször Igornak, mintha Hollandia tökéletesen megváltoztatta volna a barátját. Idegen lett, és elsősorban önmagától idegenedett el. Ez tükröződik Igor tekintetében, mintha saját hiányát kutatná a Víziváros terében.
###HIRDETES2###
Adódik a párhuzam a VAN-nal, ám Moll Zoltán filmje lényegesen elvontabb, bizonyos részleteiben költőibb, emiatt egyszerre szűkül és tágul a látókör Reisz Gábor alkotásához képest. A Vízivárost nem nevezhetjük generációs filmnek, nem reflektál egyértelműen az elvándorlás problémájára, ehelyett általános egzisztenciális kérdéssé formálja az elköltözést és itt maradást.
A filmet az Art+ Cinemában vetítik február 2–13. között öt alkalommal. Remélhetőleg szokatlan hossza és témakezelése ellenére is megtalálja a közönségét.
