Ezek a szempontok viszont hiába lennének izgalmasak, ha a film helyettük csak azzal foglalkozik, hogy Saroo miként hagyja el magát egyre jobban a Google Maps előtt görnyedve. Emlékfoszlányok alapján kutatja a térképen, honnan is jöhetett ő – kérdés, hogy ha így is jutott egyről a kettőre az igazi Saroo Brierley, miért kellett erre annyi drága percet elpazarolni a filmidőből. Aztán az sem világos, miért nem hagyták Rooney Marát jobban kibontakozni. Szegény küszködik, belevisz mindent a karakterbe, de hiába, ha a forgatókönyvíró nem tudta élettel megtölteni az alakját. Dev Patel persze nem rossz a főszerepben, ha kell, pajkosan mosolyog, máskor egyre loncsosabban érzékelteti, hogy most már nagyon szeretne rábukkanni a gyökereire. Nicole Kidman sem játssza épp rosszul az örökbefogadó szülőt, nála pedig sikerült az, ami Rooney Mara esetében nem: kibontani a figurát, megmutatni motivációit, félelmeit, esendőségét és valódi erejét.
Egyébként pedig valóban a gyermek Saroo-t alakító Sunny Pawar mozog a lehető legnagyobb természetességgel. Lenyűgöző, milyen könnyedén tud a középpontba kerülni, uralni a filmvásznat. Miatta érdemes adni egy esélyt az Oroszlánnak, ugyanakkor a giccsfaktor miatt az ember akkor sem veszít sokat, ha épp kihagyja.
