Picit olyan ez, mintha valaki hirtelen milliárdokat nyerne a lottón, s egy olyan világ nyílna ki előtte, ahol pénz nélkül levegőnek nézték volna a klub tagjai. Ez a közeg ráadásul még így is csak a pénzt fogadja be, annak valós vagy vélt gazdája, a sehonnai bitang ember nem kell neki, úgy is kezeli őt. Főhősünk pedig vívódik, őrlődik, s azon morfondírozik, mennyire engedjen a csábításnak, a csillogásnak, s mennyire becsülje meg azt az egyszerű, ám sokkal őszintébb életet, ahonnan elszakadni látszik. Kenny Wells ennek az agóniának az emberi, szimpatikus archetípusa, legalábbis ahogy a karaktert McConaughey kibontja, bemutatja. Hiába fújja állandóan a cigifüstöt az arcunkba, bűzlik szinte a nap 24 órájában a piától, főszereplőnk szíve a helyén van, kollégáiért, társaiért, ha kell, zokszó nélkül a tűzbe menne, és ez a jellemvonása teszi őt kifejezetten rokonszenvessé.
Főleg úgy, hogy kontrasztnak ott áll a sok Wall Street-i haszonleső, öltönyös semmirekellő, aki csak akkor mozdítja meg a hátsóját, amikor a véres verejtékkel kikapart arany már az asztalon hever. S még feltétlenül az se kell, csak a szemek előtt lebegő százmilliók, milliárdok ígérete, hogy rávessék magukat a profitra. Mert ugye semmi más nem számít.
A 2008-ban kezdődő, legfrissebb globális gazdasági válság után ez, tehát a politika, a hatalom és a pénz összefonódásának boncolgatása teszi különösen erőssé a filmet. Ahogy a szemünk előtt villantja ki szemfogát a folyton még többre vágyó hatalom, s ha kell, izomból próbálja meg eltaposni a névtelen senkinek tartott pünkösdi királyokat. Az alkotók ügyesen húzzák be a nagypolitikát a játszmába, ahogy szépen felfedik a lapokat, kik – mondjuk például Gerald Ford amerikai elnök – állnak az aranyüzlet, a politikai összeköttetései révén az útból mindenkit simán eltakarító aranylobbi mögött, s hogyan dolgozik nyers erejük. Már-már háttérhatalmi játszmák sűrűjébe kerülünk, amikor feltárul előttünk a Közép-Európában évtizedekig s itt-ott akár ma is ismerős képlet: egy diktatúrában a megfelelő emberhez – a diktátor fiához – kell bejutni, s ha ez megvan, a hatalmasnak látszókat még nagyobb erővel lehet eltakarítani az útból.
