A narrátor, Cate Blanchett által sorolt kételyek valójában csak afféle hangulati elemnek tűnnek, amelyek emberi hanggal színesítik a monumentális látványvilágot. Mintha csak egy másfél órás örvénylő zenei szám pulzálna és ölelne körbe bennünket: elmerülünk bensőnkben, gyönyörködünk az alakulásban, közben pedig elringatnak bennünket az egymondatos kérdések.
Meditatív film ez, aminek kimondott előnye a rövidsége. Pedig Malickból kinéztük volna, hogy 240 perc lesz abból a 90-ből, és tényleg transzba esünk, mire az időben ide-oda váltó, hol korai embereket, hol dinoszauruszokat vagy a csillagok állását mutató film végére érünk. Az absztrakt film lebilincselő néznivaló, de azért nem bánnánk, ha legközelebbre a rendező már visszatérne kicsit Az élet fája könnyebb megragadhatóságához.
