A szappanopera-szerű mesélést kedvelő rendező szép, egyszer nézős filmet készített, amiben mindent kimondanak, és minden egyértelművé válik a végére. Nagy mesélőként megmutatja, ki mit fojt el és mit hurcol magával, hogy aztán szerencsére időben zárja le a filmet, és kerülje el a giccses hatásvadászatot.
Míg a rendező hat évvel ezelőtti A bőr, amelyben élek bizarr sztorija kockázatosabb, meredekebb próbálkozás volt, addig a Julieta biztonságibb játéknak mondható. Csak az a baj, hogy hiába hasal el könnyebben egy izgalmas kísérlet, ott mégis csak díjazhatjuk az eredetiséget, az ötletességet, amiről itt most nincs szó.
