A neve alapján orosz (vagy ukrán) származású építésvezető, Roman (Arnold Schwarzenegger) és az amerikai légiforgalom-irányító Jake (Scoot McNairy) nem ismerik egymást. Ez nem meglepő, hiszen teljesen eltérő közegből jöttek és élnek. Egy váratlan dolog, egy tragédia azonban örökre összeköti a két férfi idővonalát: egy emberi mulasztásokkal tarkított hibasorozat következtében ugyanis két repülő a levegőben összeütközik, amelyek egyikén Roman felesége és épp várandós lánya tartottak haza Moszkvából. Ezzel az ép ésszel feldolgozhatatlan eseménnyel indul Elliott Lester Utóhatás (Aftermath) című filmje, amely megtörtént esetet dolgoz fel, egyúttal az eddig megszokottakhoz képest új oldaláról, drámai szerepben ismerhetjük meg a politikából ismét a mozivászon felé igyekvő egykori republikánus kaliforniai kormányzót, Schwarzeneggert, s ez utóbbi kellemes meglepetés.
Mielőtt azonban kitérnénk a színészi játékra, érdemes összevetni a fikciót a valósággal: az alakotók a 15 éve a német–svájci határ közelében történt überlingeni repülőgép-szerencsétlenséget alapul véve próbáltak az emberi lélek mélyére ásni. Akkor, 2002. július 1-én, a Bashkirian Airlines Tu–154-ese és a DHL Boeing 757-es tehergépe ütközött össze, előbbin összesen 69 fő, köztük 45 gyerek, míg utóbbin a kétfős személyzet lelte halálát. A felkapott építészként Barcelonában dolgozó 46 éves orosz Vitalij Kalojev feleségét és két gyermekét várta a spanyol városban. Ők azonban sose érkeztek meg, s a férfi – a Neswire korábbi cikke szerint – az elsők egyikeként ért a szerencsétlenség helyszínére, hogy megkeresse hozzátartozóit. Kalojev meg is találta lánya, Diana szétszakadt gyöngysorát, majd a holttestét, ahogy felesége, Szvetlana, és Konsztantyin fia földi maradványait is. A gyászba belerokkant apa képtelen volt elfogadni a hivatalos vizsgálat eredményét, amely szerint elsősorban az összeütközés veszélyére figyelmeztető automatikus jelzőrendszer használatának elutasítása okozta a katasztrófát. A zürichi irányítótoronyban akkor – szabályellenesen, ám a vezetőség tudtával, akik közül végül hárman ezért is felfüggesztett börtönt kaptak – mindössze egy légiirányító, a dán Peter Nielsen tartózkodott. Ő, noha személy szerint nem tették felelőssé, annyira kikészült, hogy inkább felhagyott hivatásával. Kalojev szintén összeomlott, s magánnyomozóval kutatta fel Nielsent, hogy felbukkanva svájci otthona előtt a tragédiára tragédiával reagáljon. S hogy a szemet szemért elv után szabadulva „kalandos” úton az Oroszországhoz tartozó északoszét kormányzat építésügyi miniszterhelyettesi posztját is betöltse.
A valós történet így ad lehetőséget a lelki útvesztők megjelenítéséhez. Hogyan vagyunk képesek feldolgozni a feldolgozhatatlant? Ez a kérdés végigkíséri az egész filmet, ahogy az is, vajon egy tragédiának mindenképp egy másikba, majd annak is egy másikba kell torkollnia? Ha elindul a láncreakció, akkor nincs kiszállás? Súlyos felvetések, ám ezeket csak részben sikerült bemutatni, s a színészi játék az, amely ellensúlyozza e hiányosságokat vagy az olykor fájóan kiszámítható eseményeket. Schwarzenegger bebizonyította, hogy képes hitelesen eljátszani egy tépelődő „kisembert” is, így közel a hetvenhez, a szereppel kilépett a megszokott, szimpatikus, ám nem túl mély akció-, vígjátékhős szerepkörből. Ha az egyik legismertebb karakterétől, a Terminator kiborgjától idéznénk, ez az ő „Hasta la vista, baby!” pillanata. Ugyancsak remekül hozza a katasztrófába belebolonduló, légiirányító családapát a többek között a CTRL nélkül (Halt and Catch Fire) című korai számítógépes fejlesztőkről szóló sorozat egyik kockájaként is ismert McNairy. Illenek hozzá a sokat tépelődő, vívódó karakterek, ahogy a feleségét alakító Maggie Grace játéka sem marad el a két főhősétől.
A történet kidolgozása azonban még így is több ponton hagy kívánnivalót maga után. Jobban ki lehetett volna fejteni a baleset körülményeinek kivizsgálását vagy azt a részt, amelyben Roman semmi mást nem várna a felelősöktől, csak, hogy őszintén bocsánatot kérjenek a családja elvesztéséért, ám mindössze nyers, érzéketlen ügyvédekkel találja szemben magát. A végjátékot sem kellett volna olyan gyorsan összecsapni, mert így éles a kontraszt a történet nagyját kitöltő lelki szenvedések és következményei között. Közben meg néhány jelenetnél már az első képkockák elárulják, mi is történik majd az elkövetkezendő pillanatokban, így a katarzis korántsem olyan, mint amilyennek lenni kellene.
A film ennek ellenére tanulságos próbálkozás egy katasztrófa emberi oldalának bemutatására, így egy próbát mindenképp megér. A magyar mozikban a Pannonia Entertainment jóvoltából június 1-től látható alkotás egyébként eredeti nyelven és szinkronosan is megtekinthető, utóbbinál Schwarzenegger magyar hangját ismét Gáti Oszkár kölcsönzi, méghozzá a komor hangulatot tökéletesen visszaadva.
