Igazán különleges lett Gabe Klinger első játékfilmje. A magyar cím becsapós, a Porto 35mm nagy részét ugyanis 8 mm-es nyersanyagra forgatták. A film egyszerre hat ezért nagyon elevennek és tűnik korunktól elemeltnek, mintha csak egy régi, romantikus mozit vetítenének újra, vagy Richard Linklater Mielőtt-trilógiáját gondolta volna újra a brazil rendező. A film az amerikai Jake (Anton Yelchin) és a francia Mati (Lucie Lucas) életének váratlan összetalálkozását meséli el Porto városában. A Klinger-darabot különlegessé teszi az is, hogy Yelchin egyik utolsó alakítását örökíti meg. A fiatal színész tavaly júniusban autóbalesetben vesztette életét. Csupán huszonhét éves volt, tragikus hirtelenséggel véget ért életműve azonban így is impozánsnak mondható. Játszott több Star Trek-filmben, és láthattuk Jim Jarmusch 2013-as vámpírmozijában, a Halhatatlan szeretőkben.
A Porto ugyanakkor jóval többet vállal a véletlen találkozás elbeszélésénél. Hol perspektívát vált, hol pedig az időben kalandozik: megismerhetjük mindkét főhős nézőpontját, illetve láthatjuk őket évekkel a véletlen találkozást követően is.
Ellentmondásos alkotással van dolgunk, a Porto úgy kíván ugyanis nagy érzelmeket megjeleníteni, hogy azokat hétköznapi találkozásokba rejti, a cselekményt ráadásul végig melankolikus tónus határozza meg. Ha minderről Jim Jarmusch filmművészete jut eszünkbe, az nem véletlen: az amerikai volt ugyanis a film executive producere. Klingernél azonban mintha nem lenne fedezete a világmegváltó szenvedélyeknek, nem is értjük pontosan, a szereplők miként jutnak el idáig, hogyan ragadtatják el ennyire magukat.
A másik viszonyítási pont, Linklater – Klinger éppenséggel egy róla szóló dokumentumfilmmel mutatkozott be – filmjei pontosan ragadják meg, miként lesz egy találkozás nemcsak emlékezetes, de sorsdöntő is. Látható, hogy Klinger is nagyon igyekezett: érdekes formakísérleteivel, rendhagyó elbeszéléstechnikájával, egyéni stílusjegyeivel tenné le névjegyét az asztalra. A mindössze harmincöt éves direktor a legnagyobbaktól tanult, most pedig mintha csak előttük vizsgázna. Hogy melléjük lépjen, annak pár filmmel előtte vagyunk még, ám a vizsgadrukk ellenére Klinger összességében ígéretes dolgozatot készített.
A romantikát olykor csak egy hajszál választja el az érzelmek érthetetlen túlcsordulásától. Utóbbit erősíti, ha még csak az egymás mellé sodródó felek sem teljesen ugyanazt érzik. Márpedig itt Jake az, aki jóval inkább úgy van vele: szerelem ez első látásra, élete párjával találta szembe magát. A heves vágyakozásból könnyen fárasztó érzelgősség lesz, amin ahelyett, hogy meghatódnánk, bosszankodunk inkább. A Porto le is ül kissé a játékidő felénél, és bár csak 75 perces, a végére már nem igazán érezni benne az erőt.
Az örökzöld dalok és a gyönyörű képek persze így is bájossá teszik a filmet, ami sikerrel idézi meg a gyönyörű portugál várost, ahol mégiscsak szívesebben szakad meg az ember szíve, mint egy kevésbé romantikus helyen. Szinte végig a modellből lett színésznőt, Lucie Lucast és Yelchint látjuk, akik ügyesen birkóznak meg a rájuk nehezedő teherrel: kihozzák a szerepből, ami a forgatókönyv hiányosságai ellenére kihozható. A gyerekbetegségei ellenére ezért is érdemes egy nyár esti próbát tenni a Porto 35mm-rel.
