Csak elért a britekhez is a dilemma, ami minket, magyarokat már jó ideje megtalált. Jelesül: mit kezdjünk azzal a helyzettel, amikor egy kiváló filmhez rémes címet társítanak? A The Guardian így a Baby Driveren értetlenkedett: csak nem a Bébi úr folytatása készült el röpke két hónap alatt? Esetleg valami erőltetett gyerekfelvigyázós komédiával van dolgunk? Pedig hozzánk képest a britek még jól is jártak: mi kínosan feszengve kérünk a mozipénztárban jegyet a Baby Driverre, ki nem ejtve szánkon a Nyomd, bébi, nyomd!-féle magyar verziót.
Persze Edgar Wright esetében ezt már megszokhattuk. Hisz milyen volt már 2004-ben is a Haláli hullák hajnala cím? Miközben napjaink borzalmas paródiái közepette remek szórakozást jelentett a Shaun of the Dead, ahogy a Cornetto-trilógia újabb darabjai, a Vaskabátok és a Világvége is. Igazán stílusosan karikírozta ki egyszerre a zombifilmeket, illetve az apokalipszis idején is halálos nyugalommal sörözni induló britek mentalitását.
Stílusból jelesre vizsgázik a Baby Driver is, ami már nem csupán vígjáték, de akció- és gengszterfilm is egyszerre. Autós üldözés és zeneőrület volt már a Haláli hullák hajnalában is, itt viszont nagyon is komolyan kell vennünk ezeket. Méghozzá úgy, hogy a lazaságból mit sem veszít az alkotás. Hősünk, Baby bankrablók sofőrjeként törleszt egy gengszterfőnöknek, aki egyik legfontosabb embereként tekint a fiatal srácra. Hogy miért? A fülhallgatón keresztül mindig valami kultslágert hallgató fiú olyan manőverekre képes, úgy tud megszökni a nyomába eredő rendőrök elől, mint senki más. Eközben viszont krónikus fülzúgása miatt egy percre nem válik meg fülesétől. Bűntársai hamar rá is szállnak: csak nem hiszi, hogy így kívülálló maradhat?
Ez pedig az egyik legizgalmasabb etikai dilemma, amivel mostanság szuperprodukcióban szembesülhettünk. Tényleg: lehet úgy asszisztálni az összes rémséghez, hogy az ember közben teljesen kizárja a külvilágot, úgy tesz, mintha ott sem lenne? Mentesít ez bármi alól? Segíthet, hogy meg tudjunk őrizni magunkból valamit, és később kiszálljunk?
Mindezeket olyan lazán és pörgősen tálalja Wright, mint kevés más csúcsprodukció. Az eredeti sztori nagyon szerethető fanatizmussal társul: a zenékről vívott szócsaták közben olykor úgy érezzük, mintha csak Nick Hornby szállt volna be a forgatókönyvbe. Megvolt ez már Wright korábbi filmjeinél: stílusból, eleganciából és szórakoztatásból még mindig csillagos ötös a brit rendező. Aki pedig kíváncsi az év legjobb Szörny Rt.-s poénjára Kevin Spacey-től, annak tényleg érdemes egy próbát tennie a Baby Driverrel.
