Mondhatjuk, hogy A kis herceg óta többet sejtünk a világról, mint annak előtte. Nemcsak azt tudjuk, hogy minden csillag egy láthatatlan virágot rejt, de azt is: a felnőttek igencsak szeretik a számokat. Így a gyereket sosem arról kérdezik, új barátjuknak mik a kedves játékai, és szokott-e lepkét gyűjteni. Inkább azt tudakolják, „hány éves”, „hány testvére van”, „mennyi jövedelme van a papájának.” Ennek nyomán mi is számba vehetjük: a Kecskeméti Animációs Filmfesztivált (KAFF) kétévente rendezik meg, idén már a tizenharmadikat tartották. Ezzel párhuzamosan tizedjére rendezték meg az Európai Animációs és TV-film Fesztivált is. Négyszáznál is több filmet vetítettek az idei seregszemlén, a magyar szekcióban 36 rövidfilmmel, az európai versenyprogramban 3 Oscar-nevezettel. Impozáns számok, nem igaz? A magyar animáció alakulását közvetlen közelről figyelő filmesekkel mégis inkább praktikus kérdéseket igyekeztünk végigvenni. Honnan hová jutottak a magyar rajzfilmesek, és merre tart a honi mozgóképgyártás? Miért készül ennyire kevés egész estés játékfilm? Kiből lehet a következő Dargay Attila vagy Foky Ottó?
A kis herceg említése nem véletlen, az idei fesztiválon láthattuk a két évvel ezelőtti, egészen csodálatos francia adaptációt is. A 90 éve született Dargay klasszikusát, a Vukot úgyszintén, a Kodály-évfordulót pedig Richly Zsolt 1983-as Háry Jánosával köszöntötték. Leginkább mégis a 72 éves Buglya Sándor retrospektív válogatására voltunk kíváncsiak. A filmrendező-producer animációs alkotók, műhelyek indulását mutatta be, egymás mellé válogatva Cakó Ferenc, Hegyi Füstös László vagy épp Varga Csaba animációs rövidfilmjeit. Buglyát egyébként is generációk felkarolójaként tartják számon, teljesítményét idén életműdíjjal ismerték el. Igaz, ő maga tagadja, hogy bárkit is felfedezett volna. – Maguktól neveztek be mindenhova az emberek, én csak pont ott ültem a zsűrikben, kivételezett helyzetben voltam – fejti ki lapunknak. – A hatvanas évek első fele óta amatőrfilmeztem. Mások látták, hogy ez az izgő-mozgó ember filmklubot, filmstúdiót szervez, így hamar bekerültem a Magyar Amatőr Filmszövetség elnökségébe, ahol 1968-ban főtitkár is lettem. Végül érdemeim elismerése nélkül is rendre ott voltam a fesztiválok zsűrijében – jegyzi meg önkritikusan.
A hatvanas évek második fele szerinte a lírai dokumentumfilmek sikersorozatáról szólt, míg a hetvenes évek elején egy másik mozgás kezdődött, ami az animációs filmeknek kedvezett. – Így tűnt fel a hetvenes évek közepe felé Cakó Ferenc, akinek a ’73-as Petőfi-festményanimáció volt az első filmje, amely magában hordozhatta a későbbi homokanimációi tervét is – mondja Buglya Sándor. Aztán egy évvel később jött az Okulária a Cakó–Mertz–Dövényi hármastól, amelyben szemüvegekkel játszattak el egy önálló kis világot. A választott technika itt már a pixilláció: emberek vagy tárgyak mozgását képkockánként veszik fel, a felvételek egymás után illesztésével keltve a mozgás látszatát. Zseniális trükkfilmeket tudtak így készíteni már jóval a legújabb fajta számítógépes technikákat megelőzően.
Így készült Varsányi Ferenc nyolcvanas évekbeli sorozata, majd filmje, a Suli-buli is. A naiv, börleszkszerű ifjúsági sztorit ugyan ma már könnyű megmosolyogni, de a kivitelezéstől könnyen leeshet az állunk.
A hetvenes évek végén, nyolcvanasok elején sikerült rengeteg befektetett energiával a digitális animáció formanyelvi bravúrjait idézni. Varsányit később sem kerülte el a siker, világszerte népszerű produkciókban dolgozhatott. Mind a Fecsegő tipegők, mind a Jaj, a szörnyek! Csupó Gábor nevéhez kötődött, előbbi pedig számos Daytime Emmy-díjat söpört be 13 éves működése során. Adódott is a kérdés, az idén az egész estés külföldi filmek zsűrijében helyet foglaló Varsányi miben látja a siker titkát. – Ha nincs jó alaptörténet, a siker sem érkezik. Csupóék célja az volt, hogy gyerekszemmel láttassák a világot, mintegy görbe tükröt tartva a felnőttek elé – fejti ki.
Szerinte újszerű volt a sorozat látványvilága is: a Simpson családhoz hasonlóan a kontúros, homogén színnel kifestett figurák mellett a hátteret is kontúrosan, homogén színekkel készítették el, méghozzá ugyanabban a stúdióban. – Újfajta gondolkodásmódhoz újfajta látásmód párosult: a siker titka itt kezdődik. A kivitelező rendezőként dolgozott a sorozatokon. Repülőgépre szállt, és távol-keleti stúdiókban felelt az ottani gyártásért: animációért, kifestésért, felvételért.
Varsányi mindenesetre nem tartja olyan rossznak a mai helyzetet sem. – Elképesztő mennyiségű sorozat készült az elmúlt hat évben, az animációs szakmában szinte lehetetlen szabad embert találni. Nem is tudom, hány évtizede volt ilyen utoljára – jegyzi meg. Technikai okai vannak szerinte, hogy ilyen kevés egész estés animáció készül itthon: sokkal több pénzbe kerülnek, és az előkészítési szakasz is jóval hosszabb. Mindenesetre bizakodó a saját produkcióját illetően. Régi terve a Rejtő-film megvalósítása, és szerinte jó úton van az egész estés Piszkos Fred-mozi. Nyáron dől el, hogy a terv szárba szökkenhet-e, s ha igen, a gyártás ősszel indulhat el.
A megvalósíthatósággal kapcsolatban kritikusabb Mikulás Ferenc, a KAFF igazgatója. Szerinte a rövidfilmek finanszírozása sem tökéletesen megoldott, hiszen elsősorban a tévében bemutatandó műveket pénzelik. Hiába fogadja el a támogatási alap a produkció jelentkezését, ha a televízió nem ad befogadó nyilatkozatot, akkor nincs szerződés. – Előfordult velünk is, hogy Orosz István kiváló filmötletét prezentáltuk, el is fogadták, a közmédia viszont nem adott befogadó nyilatkozatot, mondván, nem illeszthető a műsorstruktúrába – mondta. Igaz, azóta elindult az M5 csatorna is, ahol könnyebben boldogulnak a hasonló produkciók. Mindenesetre nem adták fel, megcsinálták így is az Albrecht Dürer rinocéroszát, amit az idei fesztiválon mutattak be.
Mikulás úgy látja, rövidfilm is kevés készül, a fesztiválra így a MOME diplomafilmjei is szerzői műként kerültek be, ami szerinte máshol nem jellemző. Viszont ha kevés szerzői film készül, kénytelenek egy kategóriába tenni őket. Annak idején az egész estés filmeket is a versenyprogramba tudták illeszteni, hiszen a Pannóniában évente kettő is készült, ezekkel pedig fel lehetett kelteni az európai animációs közvélemény figyelmét. Most viszont szerinte ott tartunk, hogy a rendszerváltás óta nem évente, hanem összességében készült el egy-két animációs nagyjátékfilm. Itt szintén tapasztal nehézségeket. – Volt, hogy pályáztam egész estés filmötlettel, de a filmalap nem fogadta el a kimondottan kisgyerekeknek szóló tervet. Úgy látták viszont, hogy családi filmeket kell csinálni, amelyek mindenki számára mondanak valamit – teszi hozzá.
A problémákat tapasztalja Buglya Sándor is. – A Kecskemétfilm, mely már száz magyar népmesén túl van, nem jöhetett volna létre, ha a magyar televízió nem támogatja ezeket az alkotásokat – mondja. Az általa támogatott amatőr filmesek sikereihez is szükség volt erre. Elég csak Nagy Gyulát említenünk, aki bemutatkozó, Süti című filmjét három hónapon keresztül kockázta az otthoni konyhában. – Rögtön be is ajánlottam a Kecskemétfilmhez Mikulás Feriékhez, hogy csináljanak vele valamit, mert iszonyú tehetséges – meséli Buglya.
Ujjhullám című filmjével Nagy már a ’87-es cannes-i filmfesztiválon is részt vett, hogy a rendszerváltáskor elkészítse a Magyar Televíziónak a klasszikus Krisztofóró sorozatot.
Buglya szerint van elég pénz filmre, csak jól kellene elosztani. Hiányolja a szakmai belső kommunikációt is, azt, hogy meg tudják beszélni egymással a problémákat. A KAFF-ot például jó alkalomnak tartja erre, de sokatmondónak érzi, hogy már évek óta nincs Magyar Filmszemle, ahol láthatnák egymás műveit. Producerként is úgy látja, jóval nehezebb a dolga, mint korábban. – Régebben ha nem is könnyen, de meg tudtuk szerezni a pénzt. Ma viszont ez kimondottan gondot jelent. Van filmem is, ahol most felmerült, hogy mi lesz, ha a szerbek beszállnak koprodukciós partnerként, és akkor jön a szerződésmódosítás, adminisztrációs problémák. Egyszerűbb mondanom, hogy kaptuk ezt a pénzt, megcsináljuk belőle és kész. De hát szeretném, hogy jobb legyen a film, nem? Akkor miért ne fogadnánk el a szerbek segítségét is? – sorolja.
Mindenesetre a diplomafilmek sorjázásának megvan a pozitívuma is: a MOME és a Metropolitan Egyetem már nevelik ki a következő generációt, akik sikeresebbé tehetik a magyar animációt. Mint Bertóti Attila is, akinek első jelentősebb rövidfilmjét, az Ariadné fonalát Buglya a filmes összeállításába is beválogatta.
Bertóti dolga sem volt egyszerű: a nagybányai születésű filmes a Sapientián tanult, ahol nem lehetett animációból diplomázni. – A makacsságának köszönhető, hogy megmaradt az animáció mellett. Vettem a bátorságot és javasoltam neki, hogy csinálja csak meg a filmet, majd valahogy átvisszük a rendszeren, és sikerült is – meséli Buglya. Mi pedig említhetjük még a rendkívül népszerű Nyuszi és őzt elkészítő Vácz Pétert, a KAFF versenyfilmjei közt a társadalmi konvenciókat bíráló filmmel induló Csáki Lászlót, vagy épp a nagydíj nyertesét, Wunder Juditot. Éppúgy a következő generáció ígéretes alkotói, ahogy mondjuk a kategórianyertes Bucsi Réka, vagy Tóth Luca, akitől a Superbia lett emlékezetes, vitára ingerlő alkotás.
Mikulás fájlalja, hogy kimaradt egy generáció, Dargayék után nem tudott kinevelődni a következő, a Mozgókép Közalapítványban pedig az élőszereplős játékfilmesek határozták meg a dolgok menetét. A kecskeméti stúdióban mindenesetre nem állt le a munka, csak épp már nem magyar produkciókhoz adták nevüket. Kollégái bábáskodtak például az Oscar-jelölt A vörös teknős megszületésénél. – Kicsit sajnálom, hogy nem magunk számára készíthetünk közben színvonalas, egész estés filmeket.
Öt ajánlat az idei KAFF-ról
Csáki László: Néhány szó
Egy unortodox köszönőbeszéd, a lelkendező Till Attila és a cinikus Csőre Gábor: nem véletlenül juthatott eszünkbe Csáki rövidfilmjéről Charlie Kaufman tavalyi remeke, az Anomalisa. Ott is egy az életközepi válságból kikeveredni nem tudó férfit láthattunk, aki a film csúcspontján zuhan szét teljesen a színpadon. Az idei rövidfilmes program egyik legemlékezetesebbjét készítette el a Fluxus hajfény és a Bádogváros alkotója.
Schuh-Lachauer: Lázadó rímek 1.
Nem véletlenül lett a legjobb európai tv-speciál, és kapta meg az Országos Diákzsűri díját is a Schuh-Lachauer páros közös filmje. Roald Dahl története a Piroska és a farkas, a Hófehérke, illetve A három kismalac sztorijait keveri, bámulatosan eredeti és vicces módon.
Laguionie: Louise a parton
Jean-Francois Laguionie tavalyi egész estés filmjében egy idős asszonyt láthattunk, aki Robinsonként kénytelen egyedül túlélni egy kis tengerparti üdülővárosban. Az elemek helyett viszont főként magával kell megküzdenie hősünknek: csendesen, szerethető őszinteséggel vet számot életével. Az utóbbi idők egyik legszívmelengetőbb animációs munkája a kanadai film.
Dennis Tupicoff filmjei
A KAFF nemzetközi zsűrijébe bekerült ausztrál Tupicoff munkái olykor éjfekete humorukkal nyűgöznek le, máskor szimplán csak az élet sötét oldalával szembesítenek. Utóbbira jó példa Az anya hangja is, mely egy, a fiát elvesztő szülő eredeti rádióinterjújára épül. A melbourne-i VCA Film- és Televíziós Akadémia oktatójának munkásságából a fesztivál retrospektív válogatása szemezgetett.
Barkóczi Noémi: Second Hand
A magyar diákfilmes mezőny egyik legszórakoztatóbb darabját tette le az asztalra a Metropolitan Egyetemen tavaly végzett Barkóczi Noémi. A Second Handben egy cicás pulóver sorsát követhetjük nyomon, rengeteg bájjal, humorral, eredetiséggel és újraéledő reménnyel.
