Makk Károly emlékére

A rendező 92 évet élt. A Ház a sziklák alatt után le is állhatott volna, de szerencsére nem tett ilyesmit.

Életének 92. évében szerdán elhunyt Makk Károly. A Kossuth-díjas filmrendező, a magyar mozgókép mestere, a nemzet művésze, a Széchenyi Irodalmi és Művészeti Akadémia elnöke kivételesen sok remekművet alkotott. Már első játékfilmjével új fejezetet nyitott a magyar mozgóképtörténetben. Ha nagy magyar filmrendezőkről esik szó, neve az elsők között van.

1925. december 22-én született Berettyóújfaluban, vidéki mozisok családjában. A településen, amely akkor még nem volt város, édesapjáé volt a mozi − Konrád Györgyéké pedig a vaskereskedés. Édesanyja mérnöknek szánta, felmenői között akadtak ugyanis ilyen urak is. De Makk Károly nem szerette a matematikát, inkább a mozit, aminek teljesen a bűvkörébe került. Már gyerekként tudta, hogy filmrendező lesz, ami persze a szülők és a jóakarók szerint nem rendes foglalkozás, így a kedvükért – érettségi után, Budapesten – beiratkozott a bölcsészkarra, ahol művészettörténetet, esztétikát és filozófiát hallgatott. Már ez idő alatt a Hunnia Filmgyár gyakornokaként az 1945 előtti magyar filmgyártás több produkciójában asszisztens volt.

Élete nagy ajándékának tekintette, hogy nevét először a Valahol Európában stáblistáján tüntették fel, ügyelőként. Radványi Géza 1948-ban bemutatott remekműve a magyar mozgókép új korszakának kezdetét jelképezte, hogy a következő mérföldkövet már maga Makk Károly jegyezze. Az 50-es évek elején a kor legnagyobb rendezőinek asszisztense volt, akik ekkor kényszerből népnevelő célzatú, sematikus műveket gyártottak – Makk Károly rendkívül büszke volt rá, hogy egyetlen ilyen filmet sem kötnek a nevéhez. Sőt első játékfilmje, az 1954-es Liliomfi – főszerepben Darvas Ivánnal, Krencsey Marianne-nal, Pécsi Sándorral – könnyed, elegáns, új hangvételével annyira lenyűgözte a nézőket, hogy tódultak a moziba, mint korábban soha, a termelési operetteknek pedig azonmód bealkonyult.

A vígjátéki csillogás után sokakat meglepett következő, közéleti és realista filmje, A 9-es kórterem, amely miatt a hatalom ferde szemmel kezdett nézni rá, így a Mese a 12 találatról tanmeséjével inkább újra kacagtatott. Aztán kitört az 1956-os forradalom: bár tagja volt a filmgyár munkástanácsának, a szabadságharc leverése után megúszta a tisztogatást. Volt olyan szerencsés, hogy főnökeitől még egy forgatókönyvet is kapott: ez volt az 1958-as mestermű, a Ház a sziklák alatt című filmdráma Görbe Jánossal, Psota Irénnel és Bara Margittal. Ha Makk Károly soha többé nem forgat filmet, ezzel az elementáris erejű művel már a világ legnagyobb filmrendezői közé írta volna be magát.

De forgatott, nem is akármiket: mégpedig a Fűre lépni szabad vígjátéki fölvezetése után trilógiát. A Megszállottak, az Elveszett paradicsom és Az utolsó előtti ember hatalmas vitákat váltott ki, megkerülhetetlen művek. Ám a pálya újabb csúcsa még nagyobb magasságok felé mutatott: a Mit csinált felséged 3-tól 5-ig? vidám, valamint az Isten és ember előtt szomorú meséje után jött az 1970-es Szerelem, amelyet hat évig nem engedtek megvalósítani: a forradalom után ugyanis íróját, Déry Tibort elítélték, akárcsak a főszerepet végül megkapó Darvas Ivánt. Tökéletes film született, a további főszerepekben Darvas Lilivel és Törőcsik Marival; minden idők száz legjobb filmje között jegyzik, és a magyar filmszakma és kritikusok Új budapesti tizenkettő nevű válogatásában is ott a helye – Cannes-ban többek között a zsűri nagydíját nyerte el.

Ennyi remekmű után mihez kezdjen egy magyar filmrendező a 70-es évek elején? Előveszi Örkény István drámáját, a Macskajátékot, amely aztán Cannes-ban versenyez az Arany Pálmáért, és Oscar-jelölést is kap. Az újabb irodalmi adaptáció, az Egy erkölcsös éjszaka (ami Hunyady Sándor A vöröslámpás ház című novellája után készült) újra esélyes az Arany Pálmára, de itthon nem igazán tudnak mit kezdeni vele. Akárcsak a (szintén) szocialista erkölcsöket sértő, Egymásra nézve című – megint Arany Pálmára jelölt – filmdrámájával: a nemzetközi filmkritikusok Cannes-ban díjazták, ám az itthoni kritikát annyira lefoglalta a leszbikus szerelem akkor tabudöntögetőnek számító ábrázolása, hogy nem igazán maradt ideje a film művészi gazdagságát észrevenni.

A 80-as évek közepén született filmjei, a Játszani kell (1984), Az utolsó kézirat (1987), majd az 1956-os forradalom fiataljainak emléket állító Magyar rekviem (1991) után hosszabb szünet következett Makk Károly filmes pályáján. Hat évet kellett várni Dosztojevszkij-adaptációjára, az angol koprodukcióban készülő A játékosra, ami talán több figyelmet érdemelt volna itthon – de inkább a külföldi fesztiválokon várta díj. Az 1990-es, 2000-es évek filmfinanszírozási anomáliái miatt csak nagy nehézségek árán valósulhatott meg az Egy hét Pesten és Budán című filmje is, amelyben Törőcsik Mari és Darvas Iván egy egészen másfajta szerelmet mutat meg harminc év után – a Szerelem után mindenképp érdemes a megnézésre.

Makk Károly évtizedekig tanított a Színház- és Filmművészeti Főiskolán, rendkívül szellemes, jó mesélő volt. Ha ismerői, tisztelői most felidézik egy-egy anekdotáját, a sírás mellett kicsit mosolyognak is.