Az Orgazmus egy olyan trilógia nyitódarabja, amelyeket leginkább a fülledt történetek és a csábos Carroll Baker kötött össze. Maguk a giallók egy különleges olasz műfajt jelöltek, amelynek nevét és eredetét az irodalomban kell keresnünk. Itáliában ugyanis egy időben a krimik sárga borítóval jelentek meg, s emiatt az olasz sárga (giallo) lett a filmzsáner elnevezése is. (Érdekesség, hogy Lenzi a filmes karrierjét követően egészen sikeres krimiszerző lett.)
A giallók főbb jellemzője, hogy azokban rendszerint egy bomlott elméjű, ugyanakkor hidegvérű és megfontolt gyilkos vagy zaklató terrorizál többnyire fiatal, bármire kapható nőket, de persze a férfiaknak is bőven akad félnivalójuk, ha felbukkan egy borotvát tartó, bőrkesztyűs kéz. Lenzi mellett a giallo igazi mesterei a szintén sokoldalú, főként horrorfilmesként jegyzett Mario Bava, Dario Argento és Lucio Fulci voltak.
Az Orgazmusban egyébként Carroll Baker megözvegyült, gazdag nőként domborít, akit egy autószerelő és barátnője nem csak a testi örömök terén akar durván kihasználni. A sikeres együttműködésen felbuzdulva még ugyanabban az évben készült el az Annyira édes annyira perverz (Così dolce... così perversa), amely a legendás Ördöngösök című francia thrillerből emelt át elemeket, s bolondította meg a gyilkos szerelmi háromszög-történetet némi pikáns erotikával. A záródarab pedig a Paranoia (1970 – vicces, hogy az Egyesült Államokban az Orgazmust forgalmazták Paranoia címmel), amely egy autóversenyző, karrierjében csődöt mondó nőről (Baker) szól, aki belekeveredik exférje és annak új felesége családi viszályába – amiből természetesen nem maradhat ki a szex, az ármánykodás és a gyilkosság sem.
