A kannibálhorror atyja halott

Umberto Lenzi számos műfajban alkotott maradandót, bár rajongói főleg szennyfilmjei miatt imádják őt a mai napig.

Az Orgazmus egy olyan trilógia nyitódarabja, amelyeket leginkább a fülledt történetek és a csábos Carroll Baker kötött össze. Maguk a giallók egy különleges olasz műfajt jelöltek, amelynek nevét és eredetét az irodalomban kell keresnünk. Itáliában ugyanis egy időben a krimik sárga borítóval jelentek meg, s emiatt az olasz sárga (giallo) lett a filmzsáner elnevezése is. (Érdekesség, hogy Lenzi a filmes karrierjét követően egészen sikeres krimiszerző lett.)

A giallók főbb jellemzője, hogy azokban rendszerint egy bomlott elméjű, ugyanakkor hidegvérű és megfontolt gyilkos vagy zaklató terrorizál többnyire fiatal, bármire kapható nőket, de persze a férfiaknak is bőven akad félnivalójuk, ha felbukkan egy borotvát tartó, bőrkesztyűs kéz. Lenzi mellett a giallo igazi mesterei a szintén sokoldalú, főként horrorfilmesként jegyzett Mario Bava, Dario Argento és Lucio Fulci voltak. 

Az Orgazmusban egyébként Carroll Baker megözvegyült, gazdag nőként domborít, akit egy autószerelő és barátnője nem csak a testi örömök terén akar durván kihasználni. A sikeres együttműködésen felbuzdulva még ugyanabban az évben készült el az Annyira édes annyira perverz (Così dolce... così perversa), amely a legendás Ördöngösök című francia thrillerből emelt át elemeket, s bolondította meg a gyilkos szerelmi háromszög-történetet némi pikáns erotikával. A záródarab pedig a Paranoia (1970 – vicces, hogy az Egyesült Államokban az Orgazmust forgalmazták Paranoia címmel), amely egy autóversenyző, karrierjében csődöt mondó nőről (Baker) szól, aki belekeveredik exférje és annak új felesége családi viszályába – amiből természetesen nem maradhat ki a szex, az ármánykodás és a gyilkosság sem.

Az olaszok természetesen a mindennapi valóságból is ihletet merítettek amellett, hogy kendőzetlenül másolták a különféle amerikai műfajokat. A Piszkos Harry (Dirty Harry, 1971) sikerén felbuzdulva a talján stúdiók százával kezdték el ontani a különféle zsarufilmeket, amelyeket a poliziottesco gyűjtőnév alá soroltak be. Ezekben általában önfejű és kemény öklű rendőrök próbáltak rendet vágni a különböző, a bűzüldözés mocskában fulladozó nagyvárosokban, több-kevesebb sikerrel. A hernyóbajusza miatt már-már Chuck Norris-i „arcjátékkal” felruházott Maurizio Merli például több alkalommal is forgatott Lenzivel Betti és Tanzi felügyelőként. Az Erőszakos Nápoly az Erőszakos Róma folytatása, amelyben a fővárosból a mélydélre áthelyezett Betti buldózerként igyekszik rendet vágni az alvilág soraiban, mindezt szédítő autós üldözések, lövöldözések, sűrűn elcsattanó pofonok és dögös zene kíséretében. A Róma fegyverben (Roma a mano armata, 1976) és az A cinikus, a hírhedt és az erőszakosban (Il cinico, l'infame, il violento, 1977) pedig Tanziként ered a bűnözők nyomába.

Utóbbi két filmben felbukkan az a Tomás Milián is, akivel a rendező a talán legvirágzóbb kapcsolatot alakította ki pályája során. A kubai születésű színészt főleg a spagettiwesternek tették híressé, ugyanakkor több poliziottescóban is megvillantotta képességeit: számtalanszor alakított őrültebbnél őrültebb, hol púpos, hol éppenséggel strandpapucsban, kifestett szemmel randalírozó gazfickókat, akik gyakorlatilag a púp mellett a legtöbb filmet is a hátukon cipelték, valóban emlékezetessé formálva azokat.

Umberto Lenzi a kilencvenes években végül felhagyott a filmezéssel, de neve igazán sosem kopott ki a köztudatból, köszönhetően olyan filmőrülteknek is, mint például Quentin Tarantino. Az interjúkban mindig lelkesen nyilatkozó, a friss amerikai filmeket egyáltalán nem kedvelő Lenzit („a speciális effektusok kiölték a fantáziát és a tehetséget a rendezésből” – nyilatkozta még 1997-ben) persze dőreség lenne olyan, szintén olasz kollégákkal együtt emlegetni, mint Federico Fellini, Pier Paolo Pasolini vagy Vittorio De Sica. Ugyanakkor a rajongók sajnos kénytelenek egy újabb filmszalaggal körbetekert keresztet elhelyezni a műfaji filmek oltárán Lucio Fulcié vagy éppen Sergio Corbuccié mellett.