Az Aurora borealisnál nem volt könnyű dolga az alkotóknak, ha olyan filmet szerettek volna csinálni, amelynek a főszereplője nem aggastyán. Márpedig a háború idején született gyerekek ma már hetven felett járnak. Ezért az ötvenes évekbe helyezték a történetet. Ausztria 1955-ig volt szovjet megszállás alatt, erőszak még ekkor is történhetett. Például ha valaki illegálisan lépett át Ausztria területére, és a határon elkapták. És az is előfordulhatott, hogy a hosszasan Bécsben állomásozó szovjet tiszt és egy osztrák nő egymásba szerettek.
A filmben mindkettő megtörténik. Ez a két sorsdöntő esemény határozza meg, hogy kicsoda is valójában a film főhőse, a szép, sikeres, középkorú bécsi ügyvédnő, Olga (Tóth Ildikó), aki egy nap rádöbben, hogy anyja, az idős és makacs Mária (Törőcsik Mari) nagyobb titkokat őriz, mint korábban gondolta. A film október 19-én kerül a mozikba, de már most is sokat megtudhat róla az, aki beszerzi Pataki Éva, Mészáros Márta és Törőcsik Mari beszélgetőkönyvét, az Aurora borealist, ami közel sem csak erről az egy filmről szól, hanem Mészáros és Törőcsik hatvanéves ismeretségéről, a magyar film egy legendás korszakáról, amit részben a férjeikkel, Jancsó Miklóssal és Maár Gyulával éltek meg. Arról is szól, mit gondolnak róluk, egymásról, a történelemről, a művészetről, a világról. Arról is, hogy a rendezők lényegében mindig ugyanazt az egy filmet csinálják meg, Mészáros Márta sem kivétel.
A közönségtalálkozón a rendező és a forgatókönyvíró beszélt a film születéséről. Mészáros Márta például arról is, hogy nem volt könnyű megszerezni a pénzt a Magyar Nemzeti Filmalaptól, sokáig tartott a huzavona, és végül egy anekdotába illő történetet arról, hogy fogadta őt meg a producert Andy Vajna filmügyi kormánybiztos a Kempinskiben, „fontos emberek és fontos feleségek” társaságában. Ilyen helyen egy rendezőt már le sem ültetnek, csak az ajtóban állva kérdezik meg tőle, hogy akar-e akkor filmet csinálni. Mészáros nyilván akart, amire Vajna azt mondta, hogy rendben, csináljon, csak ne lengyel legyen a főszereplő, hanem magyar. Így intéződött el, legalábbis Mészáros emlékei szerint, az adóforintokból készülő film sorsa hosszas huzavona után. Ami azért is érdekes, mert kiderült, hogy eredetileg nem Tóth Ildikót akarták felkérni a főszerepre, hanem a lengyel Agata Kuleszát, aki Pawel Pawlikowski 2014-es filmjében, az Idában játszotta az embereket halálba küldő, de később kegyvesztetté váló kommunista ügyésznőt. Így is számos külföldi szereplője lett a filmnek, Olga spanyol férjét Antonio de la Torre játssza, Stefant, Mária osztrák férjét az osztrák Hary Prinz, a szovjet tisztet pedig a lengyel Leslaw Zurek.
Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!