Korea és a diktatúra kapcsolatáról mindenkinek a Kim családi vállalkozás által megnyomorított északi rész jut az eszébe, holott Dél-Koreának is kijutott a diktátorokból. A korrupciós botránya miatt hivatalából tavaly eltávolított, idén tavasszal pedig letartóztatott Pak Kunhje apja, Pak Csonghi 1961-től tizennyolc éven át irányította az országot. Regnálása alatt Dél-Korea látványos fejlődésnek indult, ennek azonban a szabadságjogok megnyirbálása volt az ára. A tekintélyelvű vezetőt a dél-koreai titkosszolgálat feje gyilkolta meg 1979 októberében. A merénylet után az ország lakói demokratikus fordulatról álmodoztak, helyette azonban katonai vezetést kaptak a nyakukba.
Az elnyomás újabb körét egyre nehezebben viselték, több helyen kezdődtek tüntetések, így az ország déli részén fekvő Kvangdzsuban is, ahol a hatalom kegyetlenül vérbe fojtotta a békésnek indult megmozdulásokat. Az 1980-as felkelés több száz, más források szerint több ezer halálos áldozatot követelt, a kormány azonban igyekezett titokban tartani a dolgot. Egy német riporternek mégis sikerült bejutnia a hermetikusan lezárt városba, és tudósítani a világot az eseményekről. Jürgen Hinzpeternek és az ártatlanul elpusztított kvangdzsuiaknak A taxisofőr című film állít emléket, amelyet szerdán mutattak be Budapesten a 10. Koreai Filmfesztivál nyitányaként.
Bár a világ másik felén található, és számunkra elsősorban az aktuális atomfenyegetés kapcsán kap jelentést, Dél-Korea történelme, így hosszan tartó küzdelme a szabadságért, a magyar nézők számára sem lehet közömbös. Ahogy az ázsiai ország nagykövete fogalmazott a szerda esti megnyitón, Magyarországon – amelynek polgárai 1956-ban hősiesen szembeszálltak az elnyomó hatalommal – a közönség különösen fogékony lehet a témára.
Csang Hun (Jang Hoon) filmje pedig tökéletes alkotás, ha egy olyan érzelmi hullámvasútra szeretnénk felülni, amelynek kezelőpultjánál a véres diktatúra káderei állnak. Nincs túlzásba vitt filozofálás, az alkotók csupán filmre vittek egy történetet, amely a mai napig meghatározza Dél-Korea demokráciához való viszonyát.
Egy kislányát egyedül nevelő szöuli taxis (Szong Gang-ho) a nagy pénz reményében elvállalja, hogy Kvangdzsuba visz egy német riportert (Thomas Kretschmann) 1980 májusában. Csakhogy a várost a katonaság lezárta, és amivel a sikeresen kikerült blokád mögött szembesülnek, arra egyikük sem számított.
A taxis kimaradna az eseményekből, de szép lassan rájön, hogy amit a hírekben lát és az újságban olvas, köszönő viszonyban sincs a véres valósággal. A szinte paródiaszerűen túlrajzolt gonosz hatalom egyetlen célja, hogy a forrongás ne terjedjen túl a város határain, ezért semmitől nem riadnak vissza.
Az európai filmekhez szokott szemnek talán már-már elviselhetetlenül érzelmesnek hat a film, ez azonban a koreai mozik esetében sosem öncélú giccs. A taxisofőr pátosszal telt képsorai a könnyfakasztó heroizmusban az elnyomás és a diktatúra hazugsága elleni harc reményteljességét mutatják be. A valódi hősök azok, akik megkérdőjelezve a hatalom unásig sulykolt központi igazságát, kiállnak az emberi élet és méltóság védelmében, történjék bármi körülöttük – mondja a film. Ennél pedig aligha találhatnánk aktuálisabb üzenetet.
