A román filmesek képtelenek kibújni a bőrükből. A hétköznapok fájdalmas egyhangúsága, a családi viszonyok drámai alakulása még akkor is kiütközik alkotásaikból, amikor épp vígjátékot forgatnak. Így áll a helyzet Paul Negoescu tavalyi filmjével is, amit a magyar nézők a múlt heti 12. Román Filmhéten láthattak az Urániában.
A 2012-es Egy hónap Thaiföldön után még szórakoztatóbb darabbal állt elő a rendező. A Két sorsjegy (Doua lozuri) három örök vesztes története, akikre váratlanul rámosolyog a szerencse: ötletszerűen kitöltenek egy szelvényt, és rögtön elviszik a fődíjat. Viszont időközben ellopják egyikük hastáskáját, amiben szerinte a papír volt, így kénytelenek útra kelni, hátha még visszaszerezhetik a gyors meggazdagodás zálogát. Tekintve, hogy egyikük sem lángész, a végeredmény kétséges.
A legszórakoztatóbb figura kétségkívül a folyvást összeesküvés-elméleteket gyártó Pompiliu (Alexandru Papadopol). Hol arra figyelmeztet, hogy a szerencsejáték-bizniszben benne van a komplett hatalom, máskor azt veti fel: mind tudják, kik ültették a hatalomba Johannist.
Bővelkedünk önironikus kikacsintásokban is, többek közt amikor azt fejtegeti: a román film dicsősége már a múlté. – A kortársak borzasztóak, nyomor és „panelprolik” mindenütt, pedig ők nem is reprezentatívak az országra nézve – csattan fel az újrafestett régi autó hátsó ülésén, miután a zoknijában rejtegetett utolsó tartalékait is bosszankodva kölcsönadta szintén leégett társainak.
A három szájhős persze rendre megfutamodik, amikor valami súlyosba botlanak: családon belüli bántalmazásba, prostitúcióba, nővel szembeni erőszakba. A felhőtlen nevetés ilyenkor kínos hallgatásba vált át.
Jóval nehezebb alkotás Adrian Sitaru tavalyi filmje, a Fixeur.
A legjobb szándék alkotója a Fixeurrel a média világának csap oda: az AFP munkatársait látjuk, akik azért utaznak Romániába, hogy az embercsempészetről készítsenek anyagot. Beszélnének is a Párizsból frissen hazamenekített tizenéves lánnyal, de akadályokba ütköznek: a pártfogók szerint a trauma még annyira friss, hogy nagyon rossz ötlet lenne ilyesminek is kitenni az áldozatot.
Persze ők erősködnek: hiszen a kihallgatás során is számot kell adnia, és ők éppen segíteni akarnak a nyilvánossággal. Hogy mit érnek el? – Szopás és szex, ötven euró – ismételtetik el nagyon hatásosan az üveges tekintetű lánnyal, hogy abba a tévénéző is csak beleborzongani tudjon utóbb. Eszköz az áldozat még mindig, ezúttal már a média kezében.
A román tolmács lelkesen mutogatja a családtagok nyilatkozatait a lánynak: „látod, milyen ügyesek, menni fog neked is”. – A futtatóm is ezt mondta, miközben a többi lány videóját nézette velem – érkezik a lakonikus válasz.
Súlyos, elgondolkodtató alkotás.
