Történelmi tabuk dőlnek le Mészáros Márta új filmjében

Tóth Ildikót, az Aurora Borealis egyik főszereplőjét kérdeztük a Törőcsik Marival közös munkáról.

– Mészáros Márta mondta, hogy azért akart mindenképpen Törőcsik Marival forgatni, mert az elmúlt húsz évben egyszerűen nem lehetett őt komoly filmszerepben látni.
– A társadalomban végbemenő változások is meghatározzák, milyen filmeket forgatnak a rendezők, milyen történetek divatosak vagy fontosak. Lehet, hogy ez most egy olyan időszak volt, amikor a rendezők egyszerűen nem gondolkodtak olyan figurában, mint Törőcsik. Pedig az ő karaktere szinte időtlen.

– Számít az életkor? Hallottam már hatvan év felett járó színésznőtől olyat, hogy a színházi meg a filmes irodalom nem a negyven-ötven éves vagy annál idősebb nők terepe. Legfeljebb mellékszerepeket írnak nekik, és ez a múltban még inkább így volt.
– Ahogy az ember egyre előrébb halad a korban, tényleg szűkülnek a lehetőségek. De lehet, hogy ez is változik majd. Az európai népességnek nagyjából a fele az idősebb korosztályhoz tartozik. Talán eljön az idő, amikor ez a szélesedő réteg többet szeretné a saját korosztályát látni a művészetben, ezért több lesz az idősebb generációról szóló történet.

– Olga nemzetközi környezetben él, bécsi ügyvéd, aki a fiával és az édesanyjával magyarul, a mindennapokban németül beszél, spanyol férjével pedig angolul. Önnek is angolul és németül kellett beszélni ezekben a jelenetekben. Nehéz volt?
– Nagyon, főleg azért, mert nem beszélek nyelveket. Ahhoz a generációhoz tartozom, akiknek ez még nem volt magától értetődő, főleg, ha vidéken élt. Én sem olyan közegből érkeztem, ahol ez fontos lett volna. A főiskolán volt angoloktatás, de akkor annyi minden mással voltam elfoglalva, hogy nem sokat haladtam a nyelvtanulással. Egyszer elvittek minket egy két hetes főiskolai kirándulásra Moszkvába. Az ottani főiskolán nem volt olyan, aki ne tudott volna angolul, a mi osztályunkból viszont szinte senki. Az Aurora Borealis forgatása előtt egy osztrák és egy angol anyanyelvű segítő foglalkozott velem, a forgatás alatt pedig volt velünk tolmács, de így sem volt könnyű. Nagyon sok munkámba került, hogy megszólaljak. A végére azért legyűrtem a gátlásaimat, és Antonio de la Torréval, aki a férjemet játszotta, már sikerült angolul értekezni.

– Van bármi kötődése a film témájához? Vannak családi történeteik a szovjet megszállás idejéből?
– A nyolcvanas évek elején voltam középiskolás, még közel volt hozzánk a második világháború. A nagyapám volt fogságban, tőle hallottam katonatörténeteket. Anyukám is mesélt arról, hogy bújtatták a családtagokat, amikor jöttek a szovjetek. És nagyon szerettem a történelmet, érdekelt, hogy alakul, változik az időben az ember és a társadalom.

– Ez segít egy ilyen szerepnél?
– Hát, az ember nem jön be jobban egy ajtón attól, hogy ezeket tudja. A saját kíváncsiságomnak tudható be, hogy ha ilyen témáról van szó, akkor utánaolvasok, körbekérdezek. Mészáros Márta is sokat mesélt ezekről a dolgokról. Számomra ez a történet elsősorban azokról a kisebb-nagyobb hazugságokról szól, amelyek minden családban előfordulnak. Fontos kérdés, hogy hol van a határ, mik azok az igazságok, amelyeket nem kell minden áron felszínre hozni ahhoz, hogy tovább tudjunk élni, és mik azok, amiket igen, különben a hazugság megmérgezi az életünket.

– Olga az Aurora Borealisban az anyja múltja és a saját származása után kutat. A férjével, Antonióval való kapcsolata mellékszál a történetben, csak nagyjából érzékeli a néző, hogy mi lehet a probléma a kapcsolatukban, miért nem élnek együtt. Gondolkodott ezen?
– Fontos volt nekem ez a kapcsolat. Sokat elemeztem azt a néhány jelenetet, amiben együtt voltunk. Erről a viszonyról egy külön filmet lehetne forgatni. Olga nagyon zárkózott, visszafogott. Szerintem megszabja az útját a múlt, amiről a film is szól. Mészáros Márta készített interjúkat olyan emberekkel, akik erőszakból születtek. Volt, akiknek hamar elárulták a származásuk titkát, és olyanok is, akik sokára, véletlenül értesültek róla. Érdekes módon azt mesélték, hogy bár nem tudták, de világosan érezték, hogy valami nem stimmel. Ez zsigerből jött. Volt egy gát, egy határ, amit nem tudtak átlépni mások felé a bizalomban, az ölelésben. Szerintem Olga a legnagyobb szeretetben és odafigyelésben nő fel Máriával, de a homályban mindig ott egy ajtó, amin nem léphet be. Ez a zárt ajtó jelöli ki élete útját, ez határozza meg a jellemét. Nem tud igazán felszabadult lenni. Antonio mediterrán lazasága egy időre talán felszabadítja, de végül mégsem tud vele élni.

– Tudja kötni ezt a filmet a Mészáros Márta-életmű régebbi darabjaihoz?
– Persze. Márta filmjeinek nagy része szélsőséges történelmi helyzetben játszódik, amikor nehéz embernek maradni, vagy nőként talpon maradni. Visszatérő motívum nála az is, hogy az igazságnak ki kell derülnie, bármilyen fájdalmas. Meg kell tanulnunk együtt élni vele, és továbblépni. Nyilván ezeket a témákat a saját élettörténete is inspirálja. Én is ilyen embernek ismertem meg őt. Nem kertel, nem beszél mellé. Egyenes, őszinte, lényeglátó. 

– Milyen volt Törőcsik Marival dolgozni?
–  Gördülékeny. Sose játszottunk együtt, de ha találkoztunk, mindig mondta az ő sajátos stílusában, hogy “Téged nagyon szeretlek”. Nyilván a munkáimon keresztül, mert személyes kapcsolatunk nem volt. Féltem ettől a helyzettől, Mészáros Mártával meg Törőcsik Marival együtt dolgozni, hogy meg tudok-e majd felelni. De elég hamar egymásra találtunk. Úgy éreztem, drukkol nekem. Én meg belekapaszkodhattam abba a teremtő erőbe és energiába, amivel ő jelen van egy forgatáson.