Lőgyakorlatokkal készültek hazájuk felszabadítására az amerikai magyarok

Pigniczky Réka a lassan a feledés homályába merülő emigráns Lövészmozgalomról készített dokumentumfilmet.

– Fogadom, hogy az ellenséggel soha tárgyalásba nem bocsátkozom – mondta emelt hangon, kórusban a tucatnyi, legfeljebb huszonéves menekült magyar fiatal. Kezüket esküre emelve, vállukon fegyverrel sorakoztak fel a koronás címeres magyar zászló előtt egy pennsylvaniai farmon. – Ha szükséges, a hazáért az életemet is adom. A mozgalmat hazám felszabadításáig támogatom. A fogadalom érvénye megszűnik a lövész halálával vagy hazánk felszabadulásával. Isten engem úgy segéljen!

Az amerikai magyar Lövészmozgalom históriája máig ismeretlen szelete történelmünknek. A lassanként a feledés homályába merülő magyar paramilitáris szervezet létezése egyben kuriózum is, hiszen hasonló Nyugat-Európában, a keleti tömb fenyegető közelségében nyilván nem működhetett volna. Az Egyesült Államokban azonban megkapták az engedélyt, igaz, az FBI olykor kiszállt a lövészek közé, hogy megnézze, betartják-e a fegyverviselési korlátozásokat.

Nem tartották be. Nemcsak pisztollyal, félautomata fegyverekkel, de szigorúan tiltott géppisztollyal is gyakorlatoztak. A környéken lakók olykor azt hihették, kitört a háború, de bejelentést egyikük sem tett. Tudták, vagy legalábbis sejtették, hogy az ismeretlen nyelvet beszélők miért lövöldöznek a szomszédságukban. A félkatonai szervezet hajdani tagjai tavaly három évtizednyi szünet után tartottak találkozót az egykori bázison. Őket kísérte kamerájával Pigniczky Réka, akinek közel egyórás dokumentumfilmjét a héten mutatták be az Uránia moziban. (A rendezőnő, noha maga is az Egyesült Államokban, emigráns közegben nevelkedett, 2015-ben szinte véletlenül bukkant rá a történetre.) A pennsylvaniai eldugott farmra visszaérkező egykori lövészek sütés-főzés közben, tábortűz mellett vagy nosztalgiából ismételt lőgyakorlat szünetében idézik fel a múltat. Illusztrációként pedig a hajdani kiképzésekről készült amatőr filmek peregnek.

A tanya tulajdonosa, az alapító-parancsnok, Vasvári Zoltán második világháborús menekült volt. Azokkal az úgynevezett dipisekkel (az emigránsszleng a DP, a Displaced Person kifejezésből ered) érkezett, akiket korábbi ellenségként csak éppen hogy megtűrtek az Egyesült Államokban. Igaz, ők sem igyekeztek beilleszkedni, tartózkodásukat ideiglenesnek tekintették. A jórészt középosztálybeli számkivetettek nem nagyon találták meg a hangot sem az óamerikás magyarokkal, sem a gyári munkásokkal, akikkel hét közben együtt dolgoztak. A hét végén jött el az ő idejük: feleleveníthették hazulról hozott régi szokásaikat; társasági életet éltek, báloztak.

A Lövészmozgalomhoz csatlakozók többségét azonban nem a negyvenötösök, hanem az ötvenhatosok alkották. Az Amerikába érkező, kallódó, ám az ország felszabadításáért harcolni akaró fiatalokat Vasvári karolta fel. A szervezet az ötvenes évek végén született meg, fénykorát a következő évtizedben élte. A tagok hét közben elméleti oktatásban részesültek, szombat–vasárnap pedig kivonultak gyakorlatozni a farmra. (Civil támogatójuk a szintén Vasvári vezette Kereszt és Kard Mozgalom volt. Khaki színű egyenruhájukon ennek emblémáját viselték, fejükön pedig cowboykalapot hordtak.) Nemcsak lőttek, hanem gyakorolták a vízen való átkelést – a birtokon áthömpölygő folyóval a Tiszát modellezték – és az ejtőernyős ugrást. Éjszakai kiképzésben részesültek. Idővel pedig Clevelandben és Philadelphiában is megalakult egy-egy csoport.

Azt, hogy a tagok komolyan gondolták, hogy Magyarország esetleges felszabadításában az amerikai hadsereg segéderejeként vagy partizánként vesznek majd részt, igazolja néhányuk későbbi szerepvállalása is. Egyikük önként jelentkezett a vietnami háborúba a kommunizmus elleni harcra, Varjú László pedig orvosként az alezredességig vitte az amerikai seregben, a kilencvenes években a taszári bázison is szolgált.

A fegyveres felszabadítás gondolata azonban hamarosan aktualitását vesztette. A Kádár-korszak delelőjére nemcsak az anyaországot sikerült pacifikálni, de a gulyáskommunizmus hatását az Egyesült Államokban élő emigránsok is megérezték.

Mint a filmben elhangzik, a harcos antikommunista mozgalom is átalakult a hetvenes évek közepére „gulyáslövészetté”, a haza felszabadítása immár a nyári táborok keretjátékává szelídült. Hanyatlása, felbomlása ettől kezdve már csupán idő kérdése volt: a szervezet végül a rendszerváltozás hajnalán, 1989-ben szűnt meg. A farmot Vasvári leszármazottjai eladták egy sokadik generációs amerikai magyarnak. A veteránokat 2016 nyarán ő látta vendégül a részben mementóként megőrzött régi kiképzőbázison.