Ilyen volt átélni az Oscar legkínosabb bakiját

A Holdfény producere, Andrew Hevia arról, hogyan jutott a stáb a pokolból a mennybe a tavalyi gálán.

Nem volt könnyű útja a filmnek, bár a Holdfénynek a témája sem könnyed, nem épp egy hétvégi popcornmozi, viszont elképesztően okosan dolgozták fel, így nem is volt csoda a tavalyi Oscar-siker. Barry Jenkins és Tarell Alvin McCraney történetének főszereplője, Chiron többszörös hátrányból indul, egy feketék lakta miami gettóban, ahol a drog és az erőszak az úr, nehéz kilógni az átlagból. Márpedig a főszereplőnek, aki életének három korszakába is betekintést nyerünk, ezzel kell megküzdenie, azzal, hogy ő nem olyan, mint mások. Csicskáztatás, folyamatos piszkálódás, lelki és fizikai erőszak, ki nem mondott szavak, érzések egy olyan világban, ahol a szeretetet egy drogdíler adja, több mint nehéz gyerekkor. A történet úgy mesél a homoszexualitás és a drogos szülők miatt érzett céltalanság kérdéseiről, hogy egy pillanatra sem merül fel a nézőben, hogy ezt most a kényszeres tematizálás miatt tolják elé.

Már csak ezért is érdekes, miként találta meg a sztori az amúgy elsősorban dokumentum- és rövidfilmekben utazó producert. – Tarell Alvin McCraney forgatókönyvíró, aki az alapsztorit is írta, hozzám hasonlóan miami kötődésű, és még a középiskolából ismertük egymást. Az ötlet, hogy dolgozzunk együtt, onnan jött, hogy én általában olyan filmes munkákban vagyok benne, amelyek Miamivel kapcsolatos témákat dolgoznak fel, Tarell pedig említette, hogy neki is lenne egy ilyen sztorija, amely témafelvetése persze nem csak lokális. Amikor megmutatta a vázlatokat, egyből tudtam, hogy ebből valami nagy dolog is lehet, úgyhogy összehoztam őt Barry Jenkinsszel, aki szintén Miamiben nőtt fel, ráadásul majdnem ugyanazon a környéken, mint mi – elevenítette fel a producer, hogyan kezdődött a munka. Mint mondta, egy másodpercig sem hezitált, bízott benne, hogy „Barrynél jó kezekben lesz Tarell története”. – Annak pedig, hogy ez egy Miami-sztori, külön örültem – tette hozzá.

Producerként Hevia elsősorban azokat a témákat szereti, amelyekkel még sohasem találkozott korábban. – Hogy mi a kulcsa egy jó ötletnek? Ha egy történetet nagyjából akkor elfelejt az ember, miután hallotta, nos, azt el is kell felejteni. Ha viszont valami megragad, és ott motoszkál az emberben, azokra le kell csapni! – vallja a fiatal filmes. És hogy mennyire merész a témaválasztás szempontjából? Hogy az adott sztori politikus, kemény, húzós vagy épp meghökkentő legyen, úgy válaszolt: – Szerintem a művész célja, hogy örökké kérdezzen, örökké kutasson, ha kell, kíméletlenül. És bemutassa, mi történik körülöttünk, milyen az életünk, egyúttal emberivé tegye az élet legapróbb pillanatait, konfliktusait. Én az ilyen sztorikban hiszek.

Hevia egyébként társalapítója az Indiewire által csak a bolygó legfurcsább filmes seregszemléjének nevezett miami Borscht Filmfesztiválnak, ahol, hogy maradjuk a furcsaságoknál, a mezőgazdasági miniszteri tisztséget tölti be. Erről érdemes tudni, hogy Hevia családja Kubából emigrált Floridába az 1960-as évek legelején, miután a kommunista Castróék megdöntötték a jobboldali diktátor, a többek között az amerikaiakkal kokettáló Fulgencio Batista rezsimjét. A producer dédapja, Carlos Hevia első kubaiként az annapolisi amerikai tengerészeti akadémián végzett 1920-ban, majd lett Ramón Grau első elnöksége (1933–34) alatt mezőgazdasági miniszter, 1934. január 15-én pedig, egy havannai zavargás után, az államfői székbe került. Mindössze 40 óráig volt azonban kubai elnök: mivel a hadsereg körében nem számított túl népszerűnek, lemondott. 1948 és 1950 között külügyminiszteri tisztséget töltött be, de később szakított Batistáékkal, és 1952-ben már a későbbi diktátor ellen, a nacionalista Autentikus Párt színeiben indult az elnökválasztáson. A szavazásra nem került azonban sor, mert Batista államcsínnyel átvette a hatalmat, a család pedig Castróék hatalomra jutása után Floridába emigrált.

Adott volt hát a kérdés, ilyen háttérrel gondolkozott-e már azon, hogy, mondjuk, kubai témájú filmet, történetet dolgozzon fel. – Naná! Az talán a legérdekesebb ebben, már ha miami kubaiként nősz fel, hogy sokak számára olyan ma Kuba, mintha Narnia lenne. Sokat hallottak róla, de sosem látták, sosem jutottak még el oda, így csak közvetve vannak az országról élményei, miközben szeretnék megérezni az ízét, hogy ne csak valami misztikus, távoli meseország legyen számukra – ami amúgy ott van tőlük karnyújtásnyira. Castro életrajzi filmjét nem forgatná le. – Bevallom nem az én asztalom; a dédnagyapám miatt sem, aki épp az ellenkező oldalon áll. Igaz, a döntő pillanatban Batista ellen indult az elnökválasztáson. Ettől függetlenül szeretnék kubai témákat vászonra vinni, és ha lesz, nem fogom kihagyni.”