Nem Pesten történt, amit hallotok, ott ily regényes dolgok nem történnek…
Csak a szokásos
Hősnőnk minap újabb ötlettel állt elő, szerinte ki kellene szervezni a migrációt Közép-Európába.
Nem Pesten történt, amit hallotok, ott ily regényes dolgok nem történnek…
Nem bizony! Brüsszelben történt. Jean-Claude Juncker, az Európai Bizottság elnöke kapta az év európai vezetője díjat. És erre feltétlenül – és stílszerűen – inni kell valamit. Talán akkor könnyebben elfogadjuk a díjról döntő zsűri szempontjait. (Gondolom, az ünnepelt is bekapott valamit az örömhír hallatán.)
A legvalószínűbb, hogy az elnök úr az elmúlt években nyújtott derűs, feszültségoldó fellépései miatt kapta a kitüntetést. Azért, mert képes volt ezekben a mai cudar időkben is folyamatosan megnevettetni az öreg kontinens lakóit. Ki ne emlékezne a cifra járású politikus különféle mókás attrakcióira, talajt kereső, akrobatikus mozdulatsoraira. Vagy ahogy mókás kűrjei előtt és után szenvedélyesen magához szorította, paskolta, smárolta a közelében állókat… Egy ízben, egy kerti lépcső megmászásánál még az EU-tagországok vezetőit is bevonta műsorába. (Mindannyian őt támogató politikusok voltak – el is támogatták a közeli büféig.) Vagy amikor a néppárt kongresszusán a mi Orbán Viktorunknak jutott az unterman felelős szerepe a VIP-páholyt megcélzó elnök úr oldalán… Azt a televízió is mutatta, ahogy monsieur Juncker a genfi ENSZ-csúcs szünetében a kamerába kacsintva cinkosan magával rántott neobarokk bútort, függönykarnist meg egy arra járó gyanútlan pincért. Frenetikus volt! Egy Chaplin veszett el elnök úrban… (Produkcióinak értékét növeli, hogy mindeközben makacs isiász gyötörte szegényt.)
Így, ciklusának végén kimondhatjuk, egy karizmatikus ember távozik – imbolyog el – Európa éléről. Gondolom, neki is hiányozni fognak majd a támogatói…
Hősnőnk minap újabb ötlettel állt elő, szerinte ki kellene szervezni a migrációt Közép-Európába.
Sose félj a gyűrődéstől, mondták a régi öregek, az adja a legjobb ötleteket.
Mr. Gati nem először elmélkedik a magyar kormányfő sorsáról.
Szűrös Mátyás, a köztársaság ideiglenes elnöke nyitotta meg az alakuló ülést.
Magyar Péter öngyilkosságot hazudott
Széphalmi Juliska alá került T. Danny
Elpusztul a világegyetemünk, a Nagy reccs lehet mindennek a vége
Paláver: Nadrágszíjas plakátokkal fogadták Debrecenben Magyar Pétert + videó
Dárdai kiborította a bilit; Szoboszlai is nagy gondban
Változnak az idők: egy hónapja még támadta Magyar Pétert, ma pedig már a Tisza Párt jelöltje
Stana Alexandra megmutatta ritkán látott édesanyját
A víz már nem divat: csapvíz helyett ezt isszák a magyar fiatalok
Nem sok jót jósolnak az amerikaiak Zelenszkijnek
Xavi kimondta a csúf igazságot a Barcelona kínos kudarca után
Klopp mosolyoghatott, pedig a Liverpool a végén két gólt is kapott
Ránk ront a hidegfront, lehűlést és esőt hoz
Hősnőnk minap újabb ötlettel állt elő, szerinte ki kellene szervezni a migrációt Közép-Európába.
Sose félj a gyűrődéstől, mondták a régi öregek, az adja a legjobb ötleteket.
Mr. Gati nem először elmélkedik a magyar kormányfő sorsáról.
Szűrös Mátyás, a köztársaság ideiglenes elnöke nyitotta meg az alakuló ülést.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.