Taps

Leleplező híranyagot osztott meg közösségi oldalán a minap Molnár Csaba. „Deutsch Tamás ülve maradt!” – süvítette világgá fényképes beszámolójában a Gyurcsány-párt EP-képviselője.

Leleplező híranyagot osztott meg közösségi oldalán a minap Molnár Csaba. „Deutsch Tamás ülve maradt!” – süvítette világgá fényképes beszámolójában a Gyurcsány-párt EP-képviselője. Az írásból kiderül: fideszes kollégája, ahelyett, hogy kipirult arccal, felállva tapsolt volna a megválasztása előtt beszédet mondó Ursula von der Leyennek, nemes egyszerűséggel ülve maradt. Hallatlan. Legalábbis a Demokratikus Koalíció illemóráin szocializálódott ceremóniamester olvasatában. (Láriferiék hagyományőrző gyülekezetében valószínűleg ma is eleven szokás a Rákosi-kor önfeledt állva tapsolása. Ehhez is ragaszkodnak, mint a lopott villákhoz.) Természetesen lájkvadász bejegyzéssel állunk szemben, ahogyan az a Molnár-szimpatizánsok szörnyülködő hozzászólásaiból is kiderül. (Kár, hogy azt a fotóval is illusztrált Euro­news-hírt már nem szemlézte a demokratikus krónikás, amely szerint Deutsch Tamás az elsők között gratulált az újonnan megválasztott bizottsági elnöknek.)

Nekem valahogy nem jönnek be Molnár blogger hangulatformáló húzásai. Élő fellépéseit pedig még ellenségeimnek sem ajánlom. Hősünk ismeretlen okból örökké ordít. Még bele sem kezd a szózatába, már látni, hogy sakálfokozatból indít majd: toporog, reszket, tenyere ökölbe szorul, amikor pedig körbetekint, nyakán kidagadnak az erek, s aztán üvölt, visít, hörög. (Ilyenkor megszólalásig hasonlít boldogult Marosán György bolsevik pékre. Utóbbi emlékezetes szónoki gyöngyszeme: „Nem a zsömle lett kisebb, elvtársak, hanem a pofátok nagyobb!”)

Molnár kontinensatya fellépéseit nem szoktam felállva megtapsolni.