„Hazámért ezt is szívesen’”

Csány László és báró Jeszenák János pesti vértanúhalála méltatlanul kevés figyelmet kapott az utókortól, pedig ők is a nemzet legelejéhez tartoztak.

Még nem ért véget a fájdalmas október… A pesti Újépület melletti fapiacon, ugyanott, ahol négy nappal előtte sortűz oltotta ki gróf Batthyány Lajos miniszterelnök életét, 1849. október 10-én – 170 éve – két frissen ácsolt bitófa várt a szabadságharc újabb mártírjaira. Két hétre rá Kazinczy Lajos honvéd ezredes veszítette életét az aradi sáncárokban. Véres volt az ősz.

Csány László és báró Jeszenák János pesti vértanúhalála méltatlanul kevés figyelmet kapott az utókortól, pedig ők is a nemzet legelejéhez tartoztak. Csány már a reformdiétákon ott volt, a harcok kezdetén a nemzetőrség egyik fő szervezője, majd teljhatalmú kormánymegbízott, később a Szemere-kabinet minisztere. Batthyány után ő a legmagasabb rangú polgári vezető, akit a vérgőzös Haynau kivégeztetett. Mikszáth Jókai Mór élete és kora című művében ekképp tudósít a szabadság utolsó óráiról: „Nyáry Pál arra beszéli rá a képviselőket, hogy maradjanak a táborral, ne meneküljenek. […] Csányi ellenben a menekülés mellett van, ő már sejti, hogy miért, az öregember ösztöne csalhatatlan.” Ő maga azonban maradt, minden tettéért vállalta a felelősséget, kegyelmet nem kért. A bitó alatt csak ennyit szólt: „Hazámért ezt is szívesen!” Nem kért kegyelmet báró Jeszenák János kormánybiztos (a felvidéki Esterházy János dédapja) sem. Pozsonyi sírján Gyulai Pál verse emlékezteti az utókort: „Szerette hazáját szívvel, szóval, tettel; / Védte szabadságát híven, becsülettel. / Áldozott, szenvedett, jutalmát nem kérte, / S nem küzdhetve többé, vérpadon halt érte.”

Csány László, Jeszenák János, Kazinczy Lajos – őket se feledjük!