Sokan utálnak számolni, de néha azért nem árt – írja közösségi oldalán Szabó Zoltán DK-politikus és műkedvelő hadmérnök. A sokoldalú ember minap közreadott Facebook-tanulmányában azt igyekszik bizonyítani: szimpla kitaláció, kormányzati hülyítés, hogy migránsalagutak léteznek a déli határkerítés alatt. A terjedelmes okfejtésbe nem mennék bele, lényege, hogy a szűk alagút kiásásához a járatban dolgozó embernek – befelé kúszva, hátrafelé tolatva – 2500-szor kellett volna megtennie a nagyjából negyedórás utat, ami ugye képtelenség. Az alagút- és árokásó szakember valószínűleg nem olvasta azt a korábban a határőrségnél szolgáló felderítőtiszttől napokban megjelent nyilatkozatot, miszerint már a délszláv háború idején is voltak a zöldhatár alatt csempészalagutak. Vagyis a most fölfedezett furatok minden bizonnyal jóval régebbiek, „migránskerítés előttiek”. (Akkoriban fegyvert, üzemanyagot, szeszt és hasonló „kurrens” cuccokat hordtak itt ki-be az adott kor zsiványai.) Vagyis a mostani vakondakciósok az elődök nyomdokain próbálnak határt sérteni. Az ásatásokkal viccelődő Szabó hadmérnök–matematikus lyukra – alagútlyukra – futott.
Vörös körtánc
A vörös polip él, itt van közöttünk.