„Szabad népek valánk”

Nagy az utókor adóssága az „életre ítélt” Czuczorral szemben.

Fotó: Katona_Vanda

Ha a szabadságharc bukása után bitón végzi, ma talán jobban csillogna a neve. 1848-ban írt Riadó című verse már önmagában is elég lett volna, hogy a bukás után Haynau halállistájára kerüljön: „Az Isten is segít, ki bír velünk?/ Szabad népek valánk, s azok legyünk.” Kis híján halálra ítélték, végül hatévi, vasban töltendő börtönt kapott. Nem rajta, a ma 220 esztendeje született Czuczor Gergelyen múlott, hogy sorsa másként alakult, életét az Akadémia közbenjárása mentette meg.

Nagy az utókor adóssága az „életre ítélt” Czuczorral szemben. Alig tudunk valamit a nyitott, messzire látó emberről, holott igazán izgalmas, nemes pályát futott be. Paraszti sorból került a papi pályára, majd lett tanító, jeles nyelvművelő, ünnepelt költő. (Mint született nyelvzseni, már fiatalon kitűnően beszélt – sőt tanított – németül, szlovákul, latinul, görögül.) Az Augsburgi ütközet című, hexameterben írt romantikus eposzára Aranytól, Vörösmartytól kezdve a teljes irodalmi élet felkapta a fejét. (Ugyanakkor az is ő, aki fölismerte, hogy az eposz mint műfaj fölött bizony eljárt az idő.) Az egyház nem nézte jó szemmel Czuczor markáns költészetét, világias életmódját, büntetésből vidéki tanításra rendelte; a hatalom pedig elkobozta a nemzeti öntudatot hirdető verseit. Ám ez csak olaj volt a tűzre, költészete ettől csak radikálisabbá lett, s amikor kitört a forradalom, nyomban melléje állt, sőt az elsők közé… „Szabad népek valánk, s azok legyünk.”

Andódon, Czuczor Gergely felvidéki falujában, a pap-költő szülőházának helyén csupán egy eldugott, megkopott kőtábla áll… Szégyen.