Megrengettük Európát

Győztes csatáinkról kevés szót ejtenek a történészek, holott némelyik Euró­pa históriáját is alapjaiban befolyásolta. A honfoglalásunk befejező aktusát jelentő pozsonyi csata is ilyen volt. In memoriam.

A nemzet első honvédő ütközete 907. július 4-én kezdődött. Árpád vezér negyvenezres serege a későbbi koronázóváros alatt ütközött meg a ránk törő Nyugat százezres hadával. Liutpold bajor herceg és Theotmár salzburgi érsek haditerve így szólt: „Decretum […] ugros eliminandos esse”, „Elrendeljük, hogy a magyarok kiirtassanak”. Másképp történt. A jövevények jó része odaveszett, hajóik a Duna iszapjában végezték, maga a herceg és az érsek is fűbe harapott. Lovasságunk egészen az Enns folyóig űzte a támadókat. (A Nyugat bő évszázadig, 1030-ig gondolni sem mert újabb próbálkozásra, akkor is megbánta… István hadai megleckéztették a revansra spekuláló II. Konrád császárt. Sőt meg sem álltak Bécsig, azt is elfoglalták.)

Keveset tudunk a háromnapos csatáról, s nemcsak azért, mert kevés a forrás, hanem mert azt a keveset is elhallgatta előlünk a múltat végképp eltörlő kommunizmus. A történelemkönyvekből egyszerűen hiányzott a magyar diadal; nem illett bele a ránk erőszakolt „bűnös nép” koncepciójába. Még az öregeinktől hallottakat is megpróbálták kitörölni a fejekből. Valóságos csoda, hogy a győzelem millenniumára (1907) felállított tizenöt méteres turulszobor az átkosban is ott maradhatott a Gerecse sziklafalán…

Ideje, hogy a magyar történetírás végre értékéhez méltón kezelje az Európát megrengető pozsonyi diadalt. Elég a „merjünk kicsik lenni” szövegekből! Merjünk hőseinkre büszke magyarok lenni!